Ezúttal Miskolcon tanácskoztak az északkelet-magyarországi nagyvárosok polgármesterei

Ezúttal Miskolcon találkoztak a „Creative Region" - Határtalan Fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű programban együttműködő négy megyeszékhely városvezetői – közölte a miskolci önkormányzat. A tanácskozásnak a lillafüredi Palotaszálló adott otthont, melyen dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere is részt vett.

Magyarország Kormánya idén márciusában döntött a „Creative Region" – Határtalan fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű gazdasági együttműködésben részt vevő városok, illetve a fejlesztéshez csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló nemzeti, gazdasági és kulturális övezet fejlesztési tervéről.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált programban a partnervárosok, azaz Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok együttműködve, szoros menetrend szerint tervezik meg a saját és térségük elkövetkező tízéves fejlesztéseit. Az együttműködés célja, hogy az övezeti szintű közös előnyöket minden város a hasznára tudja fordítani, és fejlődjön a megyék, megyeszékhelyek, valamint az egyetemek közötti kapcsolat.

Március óta ma hatodik alkalommal találkoztak a városvezetők, ezúttal Miskolcon – mint emlékezhetünk, nemrégiben Nyíregyházán, a Városházán találkoztak a partnerek. Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Lillafüred festői környezetében fogadta dr. Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét és Fejér Andort, Szolnok alpolgármesterét. A városvezetők mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakemberei is elfogadták Veres Pál meghívását Miskolcra: Nagy Balázs, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Fejes Balázs, a Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője, valamint Kun Klára, kiemelt projektkoordinátor, és Strommer Dávid, a Parlamenti és Stratégiai Államtitkárság tanácsadója.

A házigazda polgármester a találkozón kiemelte: – Most alakul ki a következő hét év EU-s és hazai támogatási rendszere. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mi, nagyvárosi polgármesterek okosan és egyeztetve dolgozzunk, mert így tudunk leginkább segíteni a kormánynak abban, hogy az EU-s és saját forrásokat helyesen ossza majd be. A mi feladatunk most nem más, mint hogy minden erőnket a helyes tervezésre, a komoly előkészítő munkára fordítsuk. Együtt.