Ezerszer Júlia - irodalmi est a Bencs Villában, október 19-én

Ezerszer Júlia - irodalmi est a Bencs Villában, október 19-én
Ezerszer Júlia - október 19-én a Bencs Villában

A 39 évesen, szörnyű kínok között meghalt Szendrey Júlia alakját idézik meg naplóinak, verseinek és leveleinek segítségével október 19-én 17.30-tól a Bencs Villában. Ki volt ő? Múzsa? Tehetséges író? Ügyes műfordító? A nemzet özvegye? Petőfi szerelmének elárulója?

 „De boldogok is vagyunk ám, /Ugye, lelkem kis Juliskám? / Meg se' várjuk a halálunk, / Elevenen égbe szállunk!”írta Petőfi Sándor a Feleségek felesége című versében 1848 januárjában.

„Apám azt mondta, hogy én boldogtalan leszek Sándor mellett. Asszonynak még nem adatott olyan boldogság, mint amit én éreztem, mikor együtt voltunk Sándorommal. Királynője voltam, imádott engem és én imádtam őt. Mi voltunk a legboldogabb emberpár a világon s ha a végzet közbe nem szól, ma is azok volnánk” – fogalmazta meg Szendrey Júlia halálos ágyán atyjának szóló levelében.

Az emlékesten a Horváth Árpáddal kötött házassága miatt gyakran megbántott, Arany János által is elítélt, sokat szenvedett nőt, megalázott asszonyt és vívódó költőt mutatják be október 19-én, kedden 17.30-tól a Bencs Villában. Szendrey Júlia szerepében: Nyomtató Enikő színművész. Az estet szerkesztette, rendezte: Karádi Zsolt. Moderátor: Kováts Dénes.

Jegyek személyesen a Móricz Zsigmond Színház Szervező- és Jegyirodájában és a Bencs Villában válthatók nyitvatartási időben, továbbá online a Móricz Zsigmond Színház weboldalán.