„Ez a nemzeti ügy”

Erről tartott sajtótájékoztatót Lövei Csaba és Hunyadi János. A politikusok azért döntöttek a javaslat beadása mellett, mert úgy vélik, a legutóbbi közgyűlésen is szó volt olyan témáról, amelyet nemzeti ügynek neveztek, de szerintük nem volt odavaló. Mint emlékezetes, a szavazáson részt sem vettek, kivonultak a teremből.
Az ellenzéki képviselők a februári testületi ülésen a magyar oktatásügy helyzetéről kívánnak sürgősségi indítványt beadni. Lövei Csaba azt mondta, ebben azt kérik, Nyíregyháza oktatási helyzete, a tanárok és a diákok érdekében Nyíregyháza közgyűlése csatlakozzon a miskolci Herman Ottó Gimnázium közalkalmazotti tanácsa által kiadott követelésekhez.

Lövei Csaba kiemelte, Nyíregyháza vegye vissza a működtetésbe az intézményeket a KLIK-től, s az ehhez megfelelő lépéseket készítse elő az önkormányzat.