Évértékelő és díjátadó – Sajtótájékoztatót tartottak a Sóstói Múzeumfaluban
Fotó: Trifonov Éva

Több mint százezer vendég és hatszáznegyven múzeumpedagógiai foglalkozás – többek között ezekről az eredményekről számoltak be a Sóstói Múzeumfalu évértékelő sajtótájékoztatóján péntek délelőtt. Az eseményen átadták az Erdész Sándor-díjat, amit az idei évben a restaurátor csoport vehetett át.

 

Évértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Sóstói Múzeumfaluban. Az elmúlt esztendőben mind a rendezvények, a tárlatok és a múzeumpedagógiai foglalkozások nagy sikert arattak. Az eseményen dr. Rémiás Tibor, a Jósa András Múzeum igazgatója is elismerően beszélt a skanzen által végzett szakmai munkáról, Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a múzeumfalu területi igazgatója pedig kiemelte, több mint százezer vendég érkezett az elmúlt évben és hatszáznegyven múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak.

– Közel tizenötezer diák volt, aki óvodás kortól egészen felnőtt korig részt vett valamilyen foglalkozáson. Mindemellett nagyon fontos volt, hogy a kutatásaikba is óriási lépéseket tettünk meg arra vonatkozóan, hogy fejlődjön ez a múzeum, hiszen vannak dédelgetett álmok, amiket szeretnénk megvalósítani a jövőben. A vállaji porta egy ilyen álom, ami előkutatásokat kaphatott, végre terepen járhattunk, de nagyon fontos volt az is számunkra, hogy pályázatokat írjunk annak érdekében, hogy ezek meg is valósuljanak. Minden évben van új állandó kiállításunk. Idén „Nem kerültem én bele a szöszbe” című állandó kiállításunkat adhattuk át, és már a jövő évi új állandó kiállításunkhoz is nyertünk pályázatot, és ennek jóvoltából egy új patika kerül majd berendezésre és egy falusi patika enteriőrrel várjuk a vendégeinket – emelte ki Baloghné Szűcs Zsuzsanna, a Sóstói Múzeumfalu területi múzeumigazgatója.

Az évértékelő sajtótájékoztató keretében osztották ki az idei évben harmadik alkalommal az Erdész Sándor-díjakat. A Sóstói Múzeumfalu alapításának 50. évében elismerő díjat alapított a Jósa András Múzeum, az intézmény első igazgatója, dr. Erdész Sándor emlékének megörökítésére. Díjazott lehet, aki a skanzen érdekében tevékenységével, szellemiségével és célkitűzésével kapcsolatosan kiemelkedő munkát végző munkatárs, vagy a Sóstói Múzeumfalut támogató külsős személy, intézmény vagy szervezet. Az idei évben a restaurátor csoport vehette át a kitüntetést.

– Nagy örömmel fogadtuk ezt a díjat. Meglepődtünk, meghatódtunk, nagyon szépen köszönjük és nagy megtiszteltetés. El kell mondjam, hogy nemcsak a mi csapatunk az, aki lelkesen áll hozzá, nagy szakmaszeretettel és elhivatottsággal a munkához, hanem a múzeumfalu dolgozóiról is ugyanúgy ezt el lehet mondani, ezért nagyon szeretünk együtt dolgozni és nagy örömmel végzünk el együtt mindenféle feladatot. Mindig segítünk és számíthatnak ránk, hogyha bármiben szükséges. Nagyon sok mindent tettünk az elmúlt évben értük, állományvédelmi és restaurálási feladat kapcsán is igyekeztünk mindenféle feladatot megoldani – mondta el Havasi Dóra Zita, a Jósa András Múzeum főrestaurátora.

Havasi Dóra Zita főrestaurátor mellett Dankóné Németh Erika, Takácsné Varga Ágnes, Török-Pelei Zsuzsa és Szmolár Edit a tagjai az elismerésben részesült csoportnak. Az eseményen Baloghné Szűcs Zsuzsanna köszönte meg tevékenységüket, és azt is elárulta, jövőre számos meglepetéssel készül a skanzen, ahol élmény a hagyomány.

Kapcsolódó galéria

Évértékelő sajtótájékoztató a Sóstói Múzeumfaluban