Évértékelés – Számvetés a 64 mezőn
NB.I. NYVSC I.-Kecskemét, NB.II. NYVSC II.-Mezőkövesd

Városunk és megyénk sakkéletének legerősebb bástyája az NYVSC sakk szakosztálya, sakkozó csapatainak a 2021. évben sikerült sikert sikerre halmozni – tájékoztatta szerkesztőségünket Gunyecz Zoltán szakosztályvezető és csapatkapitány.

A klub szakosztályvezetője a korábbi években sem titkolta a célt: a mesterekből álló, un. nagy csapat célja az NB. II. megnyerésével eggyel magasabb osztályba lépni, az alacsonyabb minősítésű, illetve sok ifiből álló un. kis csapat terve pedig csak az lehet, hogy megnyeri a megyei I. osztályú bajnokságot és jogot szerez az osztályozó mérkőzésre, melyen diadalmaskodva megnyílik az út az NB.II-be!

Az NYVSC sakkozói az elmúlt időszakban többször is megpróbálták a bajnoki cím elérését az NB.II-ben, álmuk azonban nem vált valóra, rendre csupán az élmezőnybe sikerült bekerülniük. A legutóbbi bajnoki szezonban semmi sem hátráltatta a csapatot, hogy a legjobb, vagy közel legjobb összeállításban álljanak ki a 12 táblán vívandó bajnoki mérkőzésekre, a csapat minden lejátszott mérkőzést megnyert és 3,5 pont előnnyel nyerte meg az NB.II-t! Egy mérkőzést a pandémia miatt a szövetség játék nélkül 6-6-végeredményűnek nyilvánított, ami semmit sem változtatott a végeredményen, ezzel az NYVSC jogot szerzett arra, hogy az NB.I-ben képviselje Nyíregyházát és megyénket!

A bajnokcsapat legjobb pontszerzői Hibján Tamás és Leviczki Tibor voltak (6,5-6,5 pont), tőlük alig maradtak le a Vargák, azaz Varga Péter nemzetközi mester és ifjúsági korú fia, Marcell, valamint Orosz Róbert FIDE mester (6-6 pont), és nagyon kellett Tiba Vladyslav nemzetközi mester(5,5 pont) és Rubóczki Tibor(5 pont) gólerős játéka is.

A nagy siker egyik kulcsa az volt, hogy csupán egyetlen játékos került 50% alá, a többiek pedig gólerős játékkal rukkoltak elő.

Az NYVSC a Megyei I. osztályú csapatbajnokságát is megnyerte, elképesztő mértékű, 7,5 pontos előnnyel. A minden mérkőzését megnyerő csapat legjobb pontszerzői Hibján Tamás és Dr. Gunyecz Zoltán (6,5-6,5 pont)voltak és meg kell említeni az ifi Marcellek, Varga Marcell és Blahota Marcell eredményességét is (5,5-5,5 pont).

A pandémia miatt az osztályozó mérkőzéseket nem lehetett lejátszani, az NYVSC enélkül juthatott be az NB.II-be!

A nyári átigazolási szezonban többen távoztak a csapatból, így egy kiváló FIDE mester és egy nagyon ígéretes ifi, azonban erősítéseket igazolni is sikerült, a kérdés csupán az volt, hogy az NB.II-be feljutó kis csapat el tudja-e kerülni a kiesést, illetve az NB.I-ben a nagy csapat hogyan állja meg a helyét, a papírformának megfelelően a mezőny közepén végez-e, avagy máshol?

Nos az NB.II-ben a csapat 2021. végén a 8. helyen áll, elkerülve a kieső helyeket és meg kell említeni, hogy a másik megyeszékhelyi csapat, a Nyíregyházi Egyetem SE a még szebb 6. helyen áll!

Az NB.I-ben a csapat várakozást igencsak felülmúlóan szerepelt, sorra nyerve a mérkőzéseket. Előbb a nagy nevű Pénzügyőr csapatát verte meg 7-5-re, majd Debrecen következett. A végeredmény még szebb,7,5-4,5 arányú győzelem lett!  Evés, azaz a bajnokság közben jött meg az étvágy, az NYVSC sakkozói megérezték a győzelem ízét, elhitték, hogy senkitől sem kell félniük. A következő ellenfél a nagy múltú Vasas volt, a fővárosiak sem kerülhették el a 7-5 arányú vereséget. A 2021. évi utolsó előtti mérkőzést hazai pályán Kecskeméttel vívta, a vendégcsapat tagjai között volt egy nemzetközi nagymester, 4 nemzetközi mester és egy FIDE mester. A nagy nevek ellenére az NYVSC óriási, 8,5-3,5 arányú vereséget mért ellenfelére, ezzel a csodálatos 2. helyre lépett előre!

December 19-én a 6. fordulóban a 3. helyen álló fővárosi Hóbagolyhoz látogatott megyeszékhelyünk válogatottja, a 6 órás küzdelem 6-6 arányú döntetlennel ért véget, ezzel az élmezőny nem változott:1. Aquaréna Kőbánya 38 pont, 2. NYVSC 36 pont, 3.Debrecen 36 pont (egy mérkőzéssel többet játszott), 4. Hóbagoly33 pont

A bajnokság végeredménye még nem jósolható meg, az azonban egyre biztosabb, hogy az NYVSC első csapata éremmel fogja zárni a 2021/22-es bajnokságot az NB.I-ben, csak az érem színe kérdéses még. A hűvösen csillogó bronzérem minden bizonnyal elérhető, talán az ezüst is….és ha 2022. február 13-én a Szindbádban sikerülne legyőzni az élen álló Kőbányát…..

Tendit per ardua virtus, állt II. Rákóczi Ferenc által az 1707-es ónodi országgyűlésen kiadott emlékérmén a felirat. Valóban, nehézségeken át győz az erény! A 2022. év választ ad arra, hogy az NYVSC diadalmaskodni tud-e az NB.I. küzdelmeiben, arany, ezüst, vagy „csupán” bronz jut a csapatnak?

Kapcsolódó galéria

Számvetés a 64 mezőn