Ételadomány rászorulóknak

A vállalkozás hét éve segíti karácsony idején a rászorulókat. Ebben az esztendőben két helyszínen, a főiskola étterménél és a Bujtoson osztanak meleg ételt. A menü kiválasztásánál arra is figyeltek, hogy a hagyományos, ünnepi ételek ízletesek és táplálóak legyenek.
Az ételosztás hétfőn kezdődött és december 31-ig tart. Ez idő alatt toros és töltött káposztát, csirkepaprikást, korhelylevest, babgulyást kapnak az érintettek, az év utolsó napján pedig disznótorossal kedveskednek nekik. Ebben az esztendőben 14 karitatív egyesülettel közösen osztják ki a napi ezer adag ételt.

Napi ezer adagot osztanak (kattintson a képre)

Az akciót bemutató sajtótájékoztatón Bige László, a cégcsoport vezetője elmondta: örül annak, hogy hét évvel ezelőtt indított kezdeményezése olyan szempontból is sikeres, hogy ma már rajtuk kívül is 20-25 ehhez hasonló ételosztást tartanak más szervezetek.