Etel köz helyett Egyetem megálló várja a 8-as, 8A-s helyi járattal közlekedőket

Etel köz helyett Egyetem megálló várja a 8-as, 8A-s helyi járattal közlekedőket

Hosszú egyeztetési folyamat eredményeként a Nyíregyházi Egyetem javaslatára, Nyíregyháza Megyei Jogú város vezetésével és a Volánbusz nyíregyházi vezetőivel egyeztetve a korábbi Sóstói úti, az egyetemi campus főbejáratánál lévő, Etel köz megállót Egyetem megálló névre keresztelték.

Így a 8-as, 8A-s helyi járattal közlekedők az új menetrend életbe lépésekor már így találhatták meg a kiírásban, illetve hallhatták a buszokon – tapasztalhattuk. 

A Nyíregyházi Egyetem dolgozói örömmel fogadták a változást, mely eredményeként a 2016-ban egyetemmé vált Sóstói úti intézmény neve a menetrendbe is bekerülhetett. Az intézmény dolgozói és hallgatói közül több százan utaznak a helyi és helyközi járatokon munkába, képzéseinkre, illetve haza - írta sajtóközleményében az egyetem.

 

Forrás: Nyíregyházi Egyetem