Eszterlánc hét az Eszterláncban

Ellátogatott az intézménybe műsorával a Zenebona társulat, amiben a gyerekek is részt vehettek. A műsor végén egy közös tánccal is kedveskedtek a társulat bohócai. A következő nap a gyerekek egész nap mozoghattak, hiszen egy hatalmas ugráló és egy nagy óriáscsúszda várta őket az udvaron. Mivel az idő is kegyes volt, délutáni alvás után a gyermekek szüleik megérkezéséig vidáman használhatták az ugrálókat. Harmadik nap már kora reggel várták a gyerekek, hogy megérkezzen az a bizonyos rendőrautó. Tízórai után meg is érkezett, nagy izgalommal és kíváncsian várták, hogy beleülhessenek és megszólaljon a sziréna. Bár a duda és a sziréna hangos volt, a gyerekek nagyon élvezték minden egyes percét! Utolsó napon a szülőkkel és családtagokkal együtt ünnepelték meg az Eszterlánc hét utolsó napját egy családi délután keretén belül. Szikszainé Kiss Edit intézményvezető köszöntötte a kedves vendégeket, és utána a gyerekek csoportjaikba előadták táncos, vidám műsoraikat. Ezután az óvodában különböző helyszíneken színes programokkal tölthették el idejüket családtagjaikkal együtt.