Értéket teremt a közfoglalkoztatás – Kiállítást és vásárt tartottak a Kossuth téren

Értéket teremt és őriz a közfoglalkoztatás rendszere a megyében – hangzott el a Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár megnyitóján. A kormányhivatal által szervezett, évi rendszerességű, immár negyedik ilyen rendezvény új helyszínre került. Ezúttal a megyeszékhely főterén mutatkozhattak be azon szabolcs-szatmár-beregi települések, melyek ipari-, mezőgazdasági-, tej- és húsipari termékeikkel bizonyítják: minőségi készítmények kerülnek ki a kezeik alól. A legjobbakat termékdíjakkal ismerték el.

Értékteremtő és értékmentő munka is folyik a közfoglalkoztatásban, melynek keretében értelmes és hasznos munkával töltik az idejüket – fogalmazott a kiállítás és vásár megnyitóján Román István megyei kormánymegbízott. A szervező megyei kormányhivatal vezetője hozzátette: a cél persze az, hogy a jelenlegi, 20.500 érintettnek ez csak egy átmeneti foglalkoztatási forma legyen, s hogy az elsődleges munkaerőpiacon minél előbb elhelyezkedhessenek.

10.500 embernek segítettek

– Az idei évben több mint 10.500 embernek segítettünk abban a megyében, hogy az elsődleges munkaerőpiacon helyezkedjen el, ezek között vannak támogatással, illetve egyéb közvetítési módokon elhelyezett polgártársaink, s közöttük bizony nem kevesen vannak, akik a közfoglalkoztatásból kerültek át a versenyszférába – mondta a kormánymegbízott.

Egyszeri plusz juttatás a közfoglalkoztatottaknak

Román István hozzátette, mindezt megkönnyítik a kormányzati intézkedések és források is. A megyében évről évre javul a foglalkozatási helyzet, jelenlegi létszámuk is csupán fele a korábbinak. A kormány döntése értelmében most egyszeri foglalkoztatás-ösztönző juttatásban részesülnek, ez országosan 93.000, megyénkben 19.000 ember számára jelent plusz egyhavi juttatást – ezt már a közfoglalkoztatási helyettes államtitkár mondta.

Hasznos és értékteremtő programok

Dr. Hoffmann Imre hozzátette: a közfoglalkoztatást koordináló Belügyminisztérium célja évek óta, hogy olyan programok valósuljanak meg, amelyek hasznosak, értéket teremtenek, folyamatos munkavégzést tesznek lehetővé, valamint a lehető legtöbb hátrányos helyzetű munkanélküli számára elérhető az ország minden területén.

Jövőre is van rá bőven forrás

– A közfoglalkoztatás rendszerességre nevel, jó munkaerőt, humánerőforrás tartalékot biztosít, továbblépés lehetőségével. Céljaink közül az egyik a helyben történő munkavégzés lehetőségének a biztosítása, ezáltal a hátrányos helyzetű kedvezményezett települések segítése, az ott élők életszínvonalának emelése, növelése, az elesettek jobb életkörülményhez való juttatása. Mindezen célok eléréséhez a kormány 2019 évben 180 milliárd forintot biztosított, 2020-ban pedig 140 milliárd forint fog rendelkezésre állni a közfoglalkoztatás céljaira – fogalmazott megnyitó beszédében dr. Hoffmann Imre, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár.

Láthatóan sikeres a program

Az eredmények bemutatása idén új helyszínen történik: a kormányhivatal a város vezetésével együttműködésben a Kossuth térre szervezte a rendezvényt, mely Nyíregyházának is fontos. Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere azt mondta a színpadon, járva a házak között abszolút kitűnik az, hogy a közfoglalkoztatási program sikeres. – És azt a célt, amelyet maga elé tűzött – ahogy kormánymegbízott úr is mondta, a munka világához való visszatérést – sok esetben meg is valósította. Többek között ezek a házak is, amelyekben a települések kiállítanak, a közmunkaprogram által lettek kialakítva – mondta. Az alpolgármester hozzátette, ugyanakkor Nyíregyházán már több iparágban és szolgáltatásban a munkaerőhiány jelentkezik, míg a kisebb településeken még a munkanélküliség is probléma.

Termékdíj pályázat: Mezőladány a győztes

A kormányhivatal idén másodszor termékdíj pályázatokat is hirdetett, melynek harmadik helyezettje Ura község lett asztalos munkáival (padokkal, asztalokkal, virágládákkal), ezüstérmet kapott Nyírbogát mezőgazdasági termékeivel (befőttek, száraztészta, virágméz), az aranyérmet pedig Mezőladány két közterületre épített filagóriával. Bartha Attila polgármester tájékoztatása szerint évek óta sikeres náluk a program, amiben 77-en dolgoznak, mellyel a lakosság megtartása az elsődleges cél. – A település értékmegőrzése az elsődleges szempont, a település közterületei, sportlétesítménye épül-szépül a közfoglalkoztatottak keze munkája által. Egy másik szegmens a mezőgazdaság, fűtött fóliákban zöldségféléket termelünk, valamint van egy egész komolynak mondható sertésállomány.

Országos is lesz

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén tíz megyében van kiállítás, majd szeptemberben Budapesten, ötödik alkalommal mutatják be az egész országot átfogó eredményeket.

Kapcsolódó galéria

Közfoglalkoztatási kiállítás és vásár 2019