Értékes barangolás – Megrendezték a megyei döntőt, a cél az országos megmérettetés!
Az „Értékes barangolás” megyei döntőjét rendezték 3 általános és 3 középiskolai csapat részvételével a Sóstói Múzeumfaluban. A téma a megyei értékek tára, a cél az országos döntő.

35 megyei diákcsapat regisztrált az Agrárminisztérium által kiírt országos vetélkedőre, melynek első fordulójában 25 kérdésből álló feladatlapot kellett kitölteni.

Fehérgyarmat, Beregdaróc, Vásárosnamény, Záhony, Kisvárda és Nyíregyháza iskoláiból jutottak egy internetes forduló és a februári középdöntő után hatan a megyei megmérettetésre.

Hagyományőrző programok színesítették a versenyt

Tárogató muzsikával és a Topogó Együttes néptánc produkciójával kezdődött a megnyitó.

Pál Szilvia, a Zay csapatának kapitánya elmondta:

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Értéktár gyűjteményéből tanultunk. Több mint 150 érték van, ezt négy részre felosztottuk egymás között. Nekem a legérdekesebb a szabolcsi földvár volt, ahol 10. századi hajfonatkorongokat is találtak, és még Jósa András is kutatott ott!

A kreativitást is díjazták

Nem csupán száraz szellemi vetélkedőt, de élményt is szerettek volna adni a helyi szervezők a verseny résztvevőinek. Figyelték a szakmai tudást és persze a csapatok kreativitását.

Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés alelnöke kiemelte:

Voltak olyan meglepetések számunkra, amelyekre mi sem gondoltunk. Mi is tanulunk a diákoktól, ugyanúgy, ahogy bízunk benne, hogy sikerül őket is megfertőznünk azzal a küldetéssel, amit mi a Megyei Értéktárban is igyekszünk meghonosítani. Ez csak akkor lehet eredményes, ha az utókort, az elkövetkező generációkat meg tudjuk egy kicsit fertőzni. Szerencsére azt látjuk, hogy valóban van rá fogékonyság és a fiataloknak van kedvük is ahhoz, hogy az értékeinkkel, a minket körülvevő csodákkal foglalkozzanak.

Bajnokokat köszöntött a megnyitón Seszták Oszkár, a Megyei Közgyűlés elnöke. Ahogy fogalmazott, ezek a fiatalok lesznek a hungarikumok ifjú felfedezői és a hagyományok ápolói.

Miből lesz az érték?

Házi feladatot is kaptak a döntősök. Javaslattételi nyomtatványt kellett készíteniük a kormányrendelet 6-os paragrafusa szerint, tehát ajánlatot tenni településük vagy környezetük valamely értékéről. 

Dr. Bene János történész, címzetes múzeumigazgató elárulta:

Biztos, hogy nagyon sokat kellett készülniük a diákoknak, hiszen ezek az értékek sokfajták. Meglátjuk, hogy fogják feldolgozni ezeket az értékeket. Várom, hogy milyen lesz ez a mai vetélkedő.

A cél az országos döntő

Az ajaki lakodalmas, Bessenyei György munkássága, Farkas Bertalan, az első magyar kutató űrhajós életműve, a beregi vulkáni kúpok, a keresztszemes, a nyolc verseszakos Kossuth-nóta, a szatmári szilvalekvár vagy a Túristvándi vízimalom mellé talán bekerülhet a zsurki fakazettás mennyezetű templom is, hiszen ennek bemutatójával nyitott a Kandó Faló csapata.

Délutánra már az is kiderült, hogy az országos döntőbe a vásárosnaményi Eötvös Iskola Értékőrzők csapata, a középiskolások közül pedig a Zay diákjai jutottak be.

Kapcsolódó galéria

Értékes barangolás a múzeumfaluban