Erről szólt az újság száz éve...

Andrássy Kálmán vezércikkén érződik, nagy háborúban állt akkor az ország. Bár a szerző írása Jézus földi missziójának örökérvényű üzenetét hivatott bemutatni az olvasóknak, a szerkesztő nem mulasztja el megemlíteni, hogy "Krisztus születésének idejében roppant meg a hatalma teljében mutatkozó latin faj büszke dereka a nyers germán erő ütésétől". A lap megemlékezik Leffler Sámuel, egykori királyi tanácsos haláláról, és teret enged az erkölcsi nevelésről szóló gondolatok sorának is, de jótékonyságra, felajánlásra is buzdít a fronton kűzdő honvédek részére. Az újság 2015. december 23-i, csütörtöki számából nem maradhatnak el ugyanakkor a maximális élelmiszerárak listái, ahogyan megismerhetjük, naponta hét személyvonatpár közlekedett a nyíregyházi vasútállomáson, továbbá helyet kapott a hadvezetőség távirata a hadi cselekményekről. Ezekből megtudhatjuk, hogy "Styr mellett egy orosz felderítő osztagot ugrattunk szét".

[REKLAM]

A Nyírvidék karácsonyi számában megjelent Zs. Csehi Etelka költeménye, nyílvános értesítések sora, illetve beszámoló a vármegye közgyűlésének a munkájáról. Az Újdonságok rovatot is "áthatja" a háború. Az újság büszkén hirdeti, hogy a 14-es huszárok parancsnokát "a német császár vaskereszttel tüntette ki". Hiába, egy újságnak bevételre is szüksége van, így a korabeli olvasó is kedvére mazsolázhatott a különféle reklámok között, hiszen "a legeredményesebbek a Nyírvidék hirdetései". Az állatbarátok vásárolhattak maguknak "leonhardi ebeknek, hathetes gyönyörű ivadékait" mindössze 50 koronáért, de hirdettek Pixavon hajkonzerváló szert, Underwood írógépet és különféle takarmánykészítő gépeket is. Ügyvédi nyomtatványokért pedig mi sem volt egyszerűbb, csak a 139-es telefonszámot kellett hívni.

A teljes lapszám megtekintéséért kattintson az alábbi linkre.