Érkeznek az új mentőautók

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Nyíregyháza Mentőállomáson összesen 3 db 24 órás mentőgépkocsi, 1 db 24 órás rohamkocsi és 1 db 24 órás esetkocsi működik, továbbá 4 db 12 órás mentőgépkocsi teljesít szolgálatot. A jövőben pedig a futó kocsik mindegyike új, korszerű jármű lesz.

Az Országos Mentőszolgálatnak 2017-ben kormányzati forrásból 193 mentőautó beszerzésére nyílt lehetősége. Az új autók folyamatosan érkeznek és állnak szolgálatba mentőállomásainkon (126 autót már szolgálatba állítottunk). Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe ezek közül 11 új mentőautó érkezett, illetve érkezik, Nyíregyháza Mentőállomáson pedig ebből 2 mentőegység állt szolgálatba a tavalyi év folyamán. 2018-ban kormányzati forrásból újabb 117 új mentőautó beszerzésére nyílik lehetőségünk, ennek révén pedig a 2010 óta vásárolt mentőautók száma 793-ra emelkedik majd, ami azt jelenti, hogy 7 évesnél öregebb mentőautó csak a tartalékállományban fog szerepelni. Az új mentőautók kiosztása még tervezés alatt áll.

Korszerű munkaruha

Az elkövetkező hónapokban valamennyi kivonuló mentődolgozó új, jó minőségű, korszerű munkaruhát is kap, ami szinte minden elemében eltér a korábbiaktól, színválasztásával a mentődolgozók biztonságát is hatékonyabban szolgálja, miközben megfelel a vonatkozó európai szabványnak.

A munkaruha-beszerzés fontos célja, hogy a lehető legjobb minőségű és a feladatellátásra legalkalmasabb ruházatot használhassák a kivonuló mentődolgozók, akiknek szempontjait, javaslatait hangsúlyosan figyelembe vettük a tervezéskor. Az új munkaruha gyártása folyamatban van, kiosztása terveink szerint rövidesen megkezdődhet.

– hangsúlyozta.

Közel kétmilliárdos eszközfejlesztés

A mentőautók és korszerű munkaruhák mellett nagy értékű mentéstechnikai eszközök beszerzése is megvalósul 2018-ban – tudtuk meg.

Erre 2017-ben 1,3 milliárd forintos forrás nyílt meg az Országos Mentőszolgálat számára, 2018-ban pedig újabb 1,9 milliárd forintos forrást fordíthatunk eszközbeszerzésre, így az új autókba új eszközök is kerülnek. A beszerzések révén minden mentőegységünkben megújíthatjuk a mentéstechnikai eszközöket, ami azt jelenti, hogy 2018 végéig egyebek között a defibrillátorokon, az EKG monitorokon, a perfúzorokon, a lélegeztetőgépeken át a vércukormérő készülékekig a teljes mentéstechnikai eszköztár megújul.

 

Bruszel Dóra