Eredményes politikai évet zár a Jobbik

Hangsúlyozta, míg a 2014-es választásokon 20,2 százalékos eredményt ért el a Jobbik, most pedig minden kutatás szerint legalább 25 százalékos a párt támogatottsága. Utalt arra is, hogy ezzel megelőzték a baloldali egyesülést, tehát kétségkívül a Jobbik az ország második legerősebb pártja, az egyetlen olyan párt, amelyiknek reális esélye van a Fideszt leváltani. A politikus azt is büszkén mondta, hogy áprilisban egy időközi választáson megszerezték a párt első egyéni országgyűlési képviselői mandátumát is. Apáti István a Jobbik megítélésében azt is fontosnak tartja, hogy az idén drámaian csökkent a párt elutasítottsága, és a politikai jobboldalon egyre többen tekintik őket másodlagos pártpreferenciának.

– Összességében a választásokhoz képest egy jelentős, kimutatható, valódi, nem csak a számmisztika szintjén létező fejlődést sikerült elérnünk. Úgy gondolom, hogy jövőre, amikor értékeljük a 2016-os évet, a Jobbik, az ország és a megye szempontjából is még biztatóbb folyamatokról tudok majd beszámolni – mondta dr. Apáti István.