Épül a Szindbád – Zajlanak a munkálatok a színház mellett

Javában zajlanak a közel 760 millió forintos felújítási munkálatok az egykori Helyőrségi Művelődési Otthonban. A jövőben Szindbád néven kapcsolódik be az intézmény Nyíregyháza kulturális negyedébe, többek között egy országos szinten is egyedülálló színháztörténeti múzeumot alakítanak ki 3D-s mozival. Ide költözik a színház jegyirodája és egy pódiumszínpad is épül majd.

Aki a Móricz Zsigmond Színház környékén jár, láthatja, hogy folyamatosan szépül Nyíregyháza kulturális negyede, a legszembetűnőbb változás, hogy az egykori Helyőrségi Művelődési Otthon épületénél folyamatosan dolgoznak a szakemberek. Egy pályázatnak köszönhetően mintegy 760 millió forintból teljesen megújul és új nevet is kap a régi Tiszti Klub. Krúdy Gyula városi és színházi kötődése miatt Szindbád néven működik majd tovább az intézmény. Kialakítanak egy színháztörténeti múzeumot, ahol interaktív módon, egyes korszakokon keresztül ismerhetik meg a látogatók a színháztörténetet. Egy pódiumszínpadot is építenek, illetve a jegyárusítás is átköltözik. Az évek óta üresen álló épület egyedülálló élményeket kínál majd a vendégeinek és jól fog illeszkedni a kulturális negyedbe, a színház, a múzeum és a Kállay-ház szomszédságában.

A terv a régi

„Az volt az eredeti terv, hogy nyáron átadásra kerül a Szindbád épülete, de az ismert körülmények és problémák sajnos átalakították az elképzeléseket, most a november sokkal valószínűbb időpontnak tűnik. Én nagyon bízom benne, hogy nem merülnek fel újabb gondok és ezt a novembert már fogjuk tudni tartani. A programokkal, illetve az épület funkcióival kapcsolatban nincs változás. Az, amit eredetileg terveztünk, a 3D-s mozi, a jegyiroda átköltöztetése, az étterem, a kávézó és maga az egész épület, mint színháztörténeti múzeum, ugyanúgy fog működni, ahogy eredetileg elképzeltük. Megvannak a belsőépítészeti tervek, tehát már tudjuk, hogy belülről mi lesz, és én nagyon bízom benne, nem lesz semmi akadálya, hogy ez így meg is valósuljon” – közölte Kirják Róbert, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója.

Komplex fejlesztés

A kulturális negyedben egy komplex fejlesztés zajlik, múlt héten átadták a mintegy egymilliárd forintból, két részletben felújított Kállay-házat, illetve folyamatban van a Benczúr és Bessenyei terek körüli járdák és utak korszerűsítése is.