Épül a karácsonyi forgatag

Még csak november elején járunk, de már díszítik a NYÍRVV Nonprofit Kft. munkatársai a várost. Ennek az az oka, hogy idén november 27-én lesz Advent első vasárnapja. Akkorra már mindennek készen kell állnia, hiszen a Kossuth téren a karácsonyi műsor után a városlakókkal közösen kapcsolják fel az ünnepi világítást, és hivatalosan is megnyitja kapuit az adventi kavalkád. Kovalecz Róbert, a NYÍRVV Nonprofit Kft. irodavezetője elmondta, három hétre van szükség a forgatag összes infrastruktúrájának kiépítésére. A város karácsonyfája már áll, ezt kellet először elhelyezni a téren, mert a bódék összeszerelése után már nem lett volna hely a daru és egyéb gépállomány számára, ami szükséges a felállításához. Az idei fát is egy városlakó ajánlotta fel, 40 darab közül választották ki és hozták Borbányáról, a Takács utcából. Hozzátette, ez után kezdődhetett meg a faházak építése.

További képekért kattintson a fotóra!

A Polgármesteri Hivatal épületén 9 km hosszú, a faházakon egyenként 15 méter hosszú, a közterületeken és utcákon összesen 106 km hosszú égősort helyeznek el. Az idén is a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan egy pályázati kiírást hozott nyilvánosságra a NYÍRVV Nonprofit Kft., erre lehetett jelentkezni és így kerültek kiválasztásra azok a nyertesek, akik árusíthatnak a Kossuth téren. 45 helyszínen vásárolhatnak a látogatók, ebből 15 iparművész, kézműves fogja árusítani a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó ajándéktárgyait és közel 30 helyszínen választhatnak ünnepi ételek közül. A cél az volt, hogy minél inkább autentikus karácsonyi hangulatot árasszon a tér. Ebben az évben sem maradnak el a műsorok és a gyertyagyújtás, advent első vasárnapjától kezdve karácsonyig minden vasárnap várják a lakókat a Kossuth térre.

Kanócz Rita

(Fotó: Szarka Lajos)