Énekelj a boldogságért!

Bagdi Bella és zenekara a boldogságról énekelt a Bem József Általános Iskola és tagintézményei tanulóinak. Az iskola tornacsarnokában több, mint ezer tanuló fogadta be a boldogság üzenetét. A nyíregyházi koncert egyike annak az országos sorozatnak, amely márciusban több mint 10 ezer gyereknek juttatja el a boldogságot.

 

Cél, a boldogság üzenetének átadása

 

Bagdi Bella , a Jobb Veled a Világ Alapítvány elnöke elmondta, március 20-án van a Boldogság Világnapja.

További képekért kattintson a fotóra!

Hozzátette, azért indították el az „Énekelj a Boldogságért koncertsorozatot, hogy a zene segítségével hívják fel a gyerekek figyelmét a boldogság testi-lelki-szellemi egészségre gyakorolt hatására. Bagdi Bella kifejtette, céljuk, hogy a boldogság üzenetét adják át a fiatalság számára.

 

Több mint 64 ezer gyerek már „boldog”

 

A Boldogság Program Magyarországon 2014-ben indult el, ma már több, mint 64 ezer gyerek vesz részt benne. A Bem József Általános Iskola 2016. szeptemberében csatlakozott a lehetőséghez, amit a Jobb Veled a Világ Alapítvány hirdetett meg. Ennek lényege, hogy a program a pozitív pszichológia alapjaira építve azt bizonyítja, hogy a boldog emberek jobban teljesítenek, jobban helyt állnak az élet különböző területein.

Dr. Baloghné Mester Éva, a Bem József Általános Iskola igazgatója elmondta, egy osztállyal, a 3.A. osztállyal csatlakoztak ehhez a programhoz. Őket követi a tanévtől a többi osztály is. Az igazgató kifejtette, a tanárok olyan módszereket, olyan technikákat alkalmaznak, amelyek segítik a gyerekeket abban, hogy boldogabban, nagyobb örömmel végezzék a mindennapi tevékenységüket.

Nyíregyháza után Bagdi Bella és zenekara a budapesti, a kazincbarcikai, a kiskunfélegyházi, a hajdúsámsoni, a szegedi, a debreceni, az ajkai, a veszprémi az oroszlányi és a pápai gyerekeket is megörvendezteti zenéjével.

ME.

(Fotó: Szarka Lajos)