Elsőként mérték össze tudásukat

Tizenhárom járási és a megyei önkéntes mentőcsoport vett részt a szombati versenyen, ahol tizennégy feladatot kellett az ötfős csapatoknak időre megoldaniuk.
A rendezvényt Kozma Péter megyei kormánymegbízott nyitotta meg, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részéről Varga Béla tűzoltó ezredes, megyei igazgató is részt vett az eseményen, aki köszöntötte a felsorakozott mentőcsoportok tagjait.

Hetven darab homokzsákot kellett megtölteniük a csapatoknak először, majd sorsolás alapján foglalta el mindenki az első állomáshelyét, ahol tíz perc állt rendelkezésükre teljesíteni az adott feladatot.
Az egyes állomásokon tűzoltás, nyúlgát építése, árvízi védekezéshez kapcsolódó kérdések és buzgár elfogó medence építése is szerepelt. De a GPS használatára, a kimenekítéshez-kitelepítéshez a túlélőcsomag összeállítására, valamint az elsősegélynyújtásra, a sérültek szállítására is kíváncsiak voltak a versenybírók, de volt még katasztrófavédelmi teszt és felkészítést kaptak a versenyzők a Katasztrófavédelmi Mobil Labor és a Sugárfelderítő egység felszereltségéről, valamint az EDR rádió használatáról.

[REKLAM]

Az állomásokon megszerzett helyezések összessége alapján történt a végső sorrend kihirdetése.
Az eredményeket Gyenge László tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő összesítette, valamint értékelte.
Az első helyen a Fehérgyarmati Járás végzett, a második legtöbb pontot a megyei Nyír Mentőcsoport érte el, a dobogó harmadik fokára pedig a Tiszavasvári Járás önkéntes csapata állhatott fel.