Első helyezést szerzett a honvédség ejtőernyős válogatottja

A csapat a dobogó legfelső fokára állt ismét: csapat célbaugrásban első helyezést ért el Bánszki Tamás százados, Hirschler Gábor zászlós és Varga Tamás zászlós, Asztalos István önkéntes műveleti tartalékos zászlós és Gál Szabolcs törzsőrmester. A versenyen tizenhat ország negyvenöt csapatának kétszázhuszonöt versenyzője vett részt. Ifjúsági versenyzőnk, Horváth Ferenc őrvezető kategóriájában harmadik helyezést ért el. „Három nap alatt nyolc ugrást teljesítettünk” – összegezte a versenyen történteket Gál Szabolcs törzsőrmester. „A mezőny nagyon jól kezdett, de a végére csak az olaszok és mi bírtuk a nyomást. Szoros verseny alakult ki, és a szívünk felvitt minket a dobogó tetejére.”

Az olaszországi verseny az augusztus 10-én kezdődő, Szolnokon megrendezendő 42. CISM Katonai Ejtőernyős Világbajnokság előtti utolsó megmérettetés volt nemzetközi szinten a magyar katonacsapat számára. Mivel Bellunóban az összes nemzetközi csapat a vébén induló összeállításában versenyzett, ezért a helyezések jó előjeleket mutatnak.

honvedelem.hu