Előzzük meg a gépkocsi tüzet!

Nem árt az óvatosság!

 

A tűz meggyulladásának alapfeltétele, hogy éghető anyag, gyulladási hőmérséklet és megfelelő mennyiségű oxigén legyen. Mivel egy autó motor-, és utastere a gondos tervezés ellenére is nagyon sok éghető anyagot tartalmaz, így nem árt az óvatosság. Ha egy kocsi meggyullad, azt szinte pillanatok alatt elboríthatják a lángok. A tűz mellett a felszabaduló mérgező füst is, káros lehet az emberi szervezetre. A gépkocsitüzek egész évben komoly problémát okoznak a katasztrófavédelem munkatársainak.

 

Ne házilag alakítsuk át az autót!

 

Dóka Imre, a Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, az utóbbi időszakban több olyan gépjármű tűz is történt, amely nem ütközés következtében alakult ki, hanem mozgó gépjármű gyulladt ki. Hozzátette, éppen ezért fontos arra felhívni a gépjárművezetők figyelmét, hogy fordítsanak különös gondot az átalakításokra és a karbantartásra, amelyek a tűzmegelőzést szolgálják. Például az elektronikus átalakítást csak szakműhelyben végeztessék, hiszen egy melegedő kábel is könnyen lángra lobbantathatja nem csak a gépkocsi motor, hanem az utasterét is - magyarázta Dóka Imre.

 

Legyen tűzoltókészülék!

 

A szakemberek szerint az olajcseréket is óvatosan kell végezni, oda kell figyelni, hogy pangó folyadék ne kerüljön a motortérbe, hiszen a felmelegedő motor, vagy kipufogó begyújthatja az olajfoltokat. Gyakran okoz autótüzet a járműből kidobott, még égő cigarettacsikk, amit a menetszél fúj vissza az utastérbe. Amennyiben valaki az utasfülkében égett szagot érez és a nyomában vékony füstcsíkot lát, azonnal meg kell állni, le kell állítani a járművet és kivenni a gyújtáskapcsolóból a kulcsot. A gyújtás levételével, majd az akkumulátor lekapcsolásával ugyanis áramtalanítani lehet az autó elektromos rendszerét, ezáltal megszűnhet a zárlatos vezeték túlmelegedése. A Katasztrófavédelem munkatársai azt javasolják, minden autóban legyen egy kézi tűzoltókészülék, amellyel a kezdődő lángokat a tűzoltók helyszínre érkezéséig szakaszos üzemeltetés mellett el lehet fojtani.

ME.

(Fotó: Archív)