Elnöki szurkolás Antwerpenben
A Magyar Röplabda Szövetség munkáját a női válogatott szintjére kell emelni – erről beszélt dr. Kovács Ferenc. A szövetség új elnöke a belga–holland közös rendezésű Európa-bajnokság helyszínén szurkolt a csapatnak és tárgyalt a nemzetközi vezetőkkel.

– Még csak néhány napja irányítja a Magyar Röplabda Szövetséget, de már a legjobb 12 közé jutott a női válogatott. Eddig nem rossz a statisztika...

– Ez az eredmény a szakembereknek köszönhető, nem a szövetségnek, legkevésbé az elnöknek. De nagyon örülök, és adott is a feladat, hogy a szövetség munkáját erre a színvonalra emeljük, ahol most a női csapat van. Fontos, hogy úgy támogassuk a válogatottat, hogy ott is maradhasson ezen a szinten. Azért is mentem ki Antwerpenbe az Európa-bajnokságra, hogy megismerkedjek a többi ország vezetőjével, októberben ugyanis az Európai Szövetségnél is elnököt választanak. Fontos a sportdiplomácia.

– Milyen volt az EB hangulata?

– Nagyszerű, főleg, hogy 28 év után ott voltunk. És nem is játszott rosszul a magyar válogatott. A belgák ellen ugyan még érződött némi lámpaláz, de a törökök és főleg Azerbajdzsán ellen fantasztikus teljesítményt nyújtottak a mieink.

– Meg lehet lovagolni a sportág jelenlegi népszerűségét?

– Igen, két irányba is. A nemzetközi szövetségek felé is ez fontos, idehaza pedig utánpótlás vonalon kell kihasználnunk, hogy egyre több gyerek akar röplabdázni. Utóbbin már most dolgozunk, szeretnénk a sportágat még népszerűbbé tenni. Fontos a többi szakág erősítése is, így a férfiaknál és strandröplabdában is van bőven tennivaló. Problémákkal is találkoztam már a napokban, nem véletlen, hogy az elmúlt tíz évben egy elnök sem töltötte ki a mandátumát, remélem, hogy ennek a korszaknak vége.

– Akkor, ha öt év múlva értékelni kell majd a munkáját, mivel lenne elégedett?

– Azt remélem, hogy klub szinten is előrébb lépünk a nemzetközi porondon, fontos az utánpótlás, és minden körülményt meg kell teremteni a felnőtt válogatottak színvonalas munkájához. A strandröplabda pedig óriási lehetőségekkel bír, nagyon látványos sportág, de bőven akad itt is teendő. Ha ezeket sikerül megvalósítani, elégedett leszek.

Dankó László