Kezdődik a szezon
A hétvégén kezdődik a szezon a férfi kosárlabda-bajnokságban. A Marso-Nyíregyháza az első fordulóban a MAFC-ot fogadja. A találkozót a Bem iskolában rendezik.

Új eredményjelzők, palánkok és mobil lelátók. A szövetség engedélyezte a mérkőzések rendezését a Bem iskola tornacsarnokában, így szombaton már ott játszhatnak a kosarasok a MAFC ellen, a bajnokság első fordulójában.

– Ez lesz az első szezon az új tulajdonosi szerkezetben, a célunk pedig az, hogy a csapat az első nyolcban végezzen. Bus Iván és Lekli József személyében korosztályos és felnőtt válogatottakat csábítottunk vissza Nyíregyházára, és légiósokkal is igyekeztünk megerősíteni a keretet. De a fő cél az, hogy minden évben egy fiatal játékos profi szerződést kapjon, és rendszeres játéklehetőséghez jusson – mondta Oláh István, a csapat ügyvezetője.

A felkészülés augusztus 3-án kezdődött, és 13 edzőmeccset játszott a csapat. Két légióst cserélt közben az együttes, így a nyíregyházi mag mellett két amerikai, egy szerb és egy szlovén-magyar kettős állampolgárságú játékossal vág neki a szezonnak a Marso-Nyíregyháza.

– A többi csapat is sokat erősített, de számunkra az első fordulóban csak a győzelem elfogadható. A MAFC ellen játszottunk a Göcsej Kupán, de egyik gárda sem mutatta meg valós tudását – mondta Sitku Ernő szakmai igazgató.

Lekli József térdsérüléssel küzdött, áprilisban megoperálták, de az elmúlt három meccsen már pályára léphetett. A csapatkapitány, Nagy Krisztián jó szezonra számít.

– Új módszereket is alkalmaztunk a felkészülés során, a szakmai stáb a gyorsaságot igyekezett fejleszteni. Remélem, jól rajtolunk, és győzünk a MAFC ellen – mondta Nagy Krisztián.

A fővárosiakat szombaton fogadja a Nyíregyháza, a mérkőzés 18 órakor kezdődik.

Dankó László