Elindult a nyári diákmunka – A fiatalok a könyvtárban is dolgozhatnak
Fotó: Illusztráció

387 fő dolgozhat idén a Nyíregyházi Önkormányzat nyári diákmunkaprogramjában. Az érdeklődő 16 és 25 év közötti fiatalok a járási hivatal foglalkoztatási osztályán tudnak jelentkezni a helyekre. A tanulók július nyolcadikától kezdtek el dolgozni az önkormányzatnál és az ahhoz tartozó intézményeknél.

A diákok reggel megkapták a feladatot, a Friderikusz Sándortól kapott ajándék könyveket pakolják a helyükre a könyvtárban. Az intézmény ebben az évben 13 főt tud fogadni a nyári diákmunka keretében, ebből öt itt a központi könyvtárban, további nyolc fő pedig a fiókkönyvtárakban segíti a szakemberek munkáját. A diákmunka program tavaly sikeres volt a könyvtárban és idén is ügyes tanulók érkeztek hozzájuk, mondta Tomasovkszi Anita könyvtárigazgató. A diákmunka programban résztvevők főleg azokban a feladatokban tudnak segíteni, amelyekre a könyvtárosoknak általában kevesebb idejük jut, ilyen például az apró nyomtatványok szétválogatása, plakátok válogatása, előkészítése a katalogizáláshoz, valamint segítenek az intézmény következő programjának előkészítésében. Friderikusz Sándor könyvadományának ünnepélyes átadója lesz a járványhelyzet után az első szervezett program a könyvtárban augusztus elsején.

„Az állományt rendezni tudják, szín csíkozzák a könyveket, helyére pakolják az állományt, hogy minél szebben nézzen ki majd az ünnepélyes átadóra. Az őszi garázsvásárra is készülünk, abban is tudjuk őket mozgósítani, szétválogatják a szakirodalmat, gyermekirodalmat és a különböző egységeinkben amilyen éppen feladat lesz a médiatárban, a feldolgozómunkában, mint például csomagbontás vagy folyóirat rendszerezés.” - mondta Tomaovszki Anita, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.

Szeretnek olvasni a diákok

A diákok részmunkaidőben, napi hat órában dolgoznak. Az első turnus július nyolcadika és huszonnyolcadika között dolgozik, ezután jön a következő csapat. Van olyan tanuló is, aki idén dolgozik először, most pénzgyűjtés céljából jelentkezett a nyári diákmunka programra.

„Én az Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumból jöttem. Azért a könyvtárt választottam, mert nagyon szeretek olvasni, ez érdekelt és úgy gondoltam, hogy ez lenne számomra a legmegfelelőbb diákmunka. Nagyon jól érzem itt magam, mert jó feladatok adnak, nem nehezek, a társaság is nagyon jó.” - mesélte az egyik diák, Gazsi Luca.

Visszajáró diákok is vannak

Sőt, olyan diák is akad, aki tanulmányai miatt jelentkezik a könyvtárba.

„Van olyan felsőoktatásban tanuló diáklány, aki kifejezetten kérte, hogy ide jöhessen a következő turnusban, mert érdeklődik a munka, az irodalom, a kultúra iránt. Vannak érdeklődő diákok és vannak olyanok, akik rendszeresen olvasnak, tehát hagyományos dokumentumot vagy e-bookot olvasnak, úgyhogy abszolút pozitív a vélemény.” - tette hozzá a könyvtárigazgató.

A fiatalok egyre aktívabbak a könyvtárban, mondta az igazgató, nem csak a diákmunka programban résztvevőkre gondolt, hanem a Poket Közösségre is, akik szintén egy fiatalokból álló irodalombaráti kör.