14 kőszínházi előadás, megszámolhatatlan koncert, báb- és utcaszínházas produkciók, irodalmi est, mutatványos bemutatók, kiállítások, de még lovas színház is gyarapította az idei, XIX. VIDOR kínálatát. Az Ügyes kis hazugságok nyerte a legjobb nagyszínpadi előadásnak járó kitüntetést. Életműdíjat Mucsi Zoltán nyert. Bata Éva és Szalma Tamás lett a VIDOR legjobb női és férfi főszereplője.
A másfél hete szakadó esőben tartott VIDOR megnyitó után megszáradt már a zsűrielnök, Koltai Róbert csuromvizes inge is. Sőt, felfűtött a program – fogalmazott ő –, hiszen zavarba ejtően jól sikerült az idei válogatás. Elképesztően jó volt a felhozatal, úgyhogy gratulálok a szervezőknek! Egy szép és komoly találmány a VIDOR, melyre büszke lehet Nyíregyháza és az egész színházi világ – fogalmazott az utolsó előadás előtt a zsűrielnök. Az Ügyes kis hazugságok után aztán összeült a társadalmi zsűrivel, és nehezen, de döntöttek a díjakról.
„Megértettük egymást azt lehet mondani, és nem volt igazi ellentét. Nyilván különböző helyekről verbuválódott a zsűri. Van közöttük tanár, mozdonyvezető és háziasszony, viszont mindig megkérdeztem, hogy ők hogy látták, mit láttak. Ez tulajdonképpen pedagógiai tevékenység is volt részemről. Az egyik zsűritag itta a szavaimat, mert rájött, hogy nem azt kell itt nekünk elbírálni, hogy miről szólt. Mindig elkezdte mesélni a történetet, de nem azt kellett figyelni, hanem azt, hogy milyen volt a megvalósítás” – szólt a zsűri munkájáról Koltai Róbert Jászai-díjas, érdemes művész.
Nem hivatalosan és persze nem véletlenül említette a zsűrielnök a Buborékok vagy a Benne vagy című előadást, de régi kedves emlékeket idéztek benne a Csehov egyfelvonásosok. Erről különben az itteni közönségnek is lehetnek emlékei, hiszen néhány esztendeje Gálvölgyi János, Széles László és a többiek játéka mély nyomot hagyott a nézők agyában.
„Csak egy példát akartam mondani, hogy rosszul voltam a nevetéstől és a kollégáim elképesztő játékától. Értek olyan meglepetések is, hogy általam nem ismert színészek megjelentek. Pl. a Benne vagy előadás, és ha valakinek nem tudtunk közülük díjat adni, akkor is biztos, hogy mindenki elsöprően játszott, szellemesen, és lehetett látni, hogy boldogok közben és ez örömöt ad nemcsak mint zsűrinek, hanem mint kollegának is.”
Koltai Róbert most élvezi a közelmúltban forgatott Demencia spotok című kisfilmjének Hétdomb Fesztiválos sikerét. Hétfőn aztán Zalaegerszegen kezdte rendezni a Sose halunk meg című musicalt Dés László nagyszerű dalaival.
VIDOR 2020 DÍJAZOTTAK
DOTTORE-DÍJ
A legjobb nagyszínpadi előadásért – ÜGYES KIS HAZUGSÁGOK
(Madách Színház, Budapest) Rendező: Szirtes Tamás
CAPITANO-DÍJ
A legjobb rendezésért – UJJ MÉSZÁROS KÁROLY
Büszkeség és balítélet két színészre (Centrál Színház, Budapest)
PIERROT-DÍJ
A legjobb kamaraszínpadi előadásért – EGYFELVONÁSOS KOMÉDIÁK
(Aranytíz, Budapest) Rendező: Szőcs Artur
ARLECCHINO-DÍJ
A legjobb férfi alakításért – SZALMA TAMÁS
Buborékok (Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
COLOMBINA-DÍJ
A legjobb női alakításért – BATA ÉVA
Egyfelvonásos komédiák (Aranytíz, Budapest)
BRIGHELLA-DÍJ
A legjobb férfi epizódalakításért – FICZERE BÉLA
Benne vagy (Neptun Brigád)
SMERALDINA-DÍJ
A legjobb női epizódalakításért – MESSAOUDI EMINA
Benne vagy (Neptun Brigád)
PULCINELLA-DÍJ
A legjobb jelmezért – BERZSENYI KRISZTINA
Buborékok (Csiky Gergely Színház, Kaposvár)
PANTALONE-DÍJ
A legjobb díszletért – RÓZSA ISTVÁN
Ügyes kis hazugságok (Madách Színház, Budapest)
HYPPOLIT-DÍJ
Életműdíj – MUCSI ZOLTÁN
Eleven éjszaka (A Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadása)