Éled a szalonművészet Nyíregyházán
Ma már egy lelkes csapatnak köszönhetően mi is a szalonok békés légkörében élvezhetjük a zene és a társasági élet örömeit a Brillante Stúdió jóvoltából.

Nemrégiben felkaptam a fejem egy meghívóra: a Brillante Stúdió Lakáskoncertre invitált minden érdeklődőt Nyíregyházán, a Deák Ferenc utca 4. szám alá. Hajtott a kíváncsiság, hiszen történelmi ismereteim során olvastam már a szelíd polgári miliőben tartott szalonművészetről, azok hangulatáról, kulturális jelentőségéről. El sem tudtam képzelni, hogyan valósítható ez meg napjainkban. A polgári lakás ajtaján belépve mintha visszamentem volna az időben. A szalon középpontjában egy zongora állt, körülötte székek és több mint két tucat érdeklődő, akik tátott szájjal hallgatták a Tavaszidéző szóval és zenével címet viselő előadást.

MINTHA MEGTÖLTÖTTEK VOLNA EGY SPORTCSARNOKOT

A versekkel tarkított kórusmuzsika belengte az ódon falakat, ahogy a tavasz hírnökei bújnak a napvilágra, úgy lett egyre dinamikusabb és vidámabb a dal. Majd olyan fülbemászó dallamok következtek, mint Hajnal–Ulmann, Lehet, hogy szép nem vagyok... kezdetű slágere, vagy Fényes–Szász Fogj egy sétapálcát!-ja. De nemcsak a közönség volt ám elbűvölve, hanem a kórus tagjai is olyan magával ragadóan adtak elő, mintha egy sportcsarnok többezres közönségének énekeltek volna. A közel egyórás koncert után, ráadást is követelt a maroknyi nézősereg, amit örömmel meg is tett a tucatnyi kórustag, majd vendégségbe invitálták a hallgatóságot. A lakás másik helyisége már hamisítatlan szalonhangulatban fogadta vendégeit. Sütemények, édességek, finomságok, frissítők várták mindazokat, akik még egy kedélyes csevegésre maradni szerettek volna a koncert után.

A HELY ÉS A LELKESEDÉS ADOTT

Dobronyi Erzsébet karvezetőtől megtudom, hogy két éve énekel együtt a lelkes csapat. Egy részük más kórusoknak is tagjai, míg mások zenetanárok, de vannak itt tanítványok is. A lakáskoncert ötlete úgy jött – mesélte a karvezető –, hogy próbálni itt nála, ebben a tágas lakásban szoktak. Miután hely van bőven, lelkesedés meg még több, így magától értetődő volt a lakáskoncert ötlete, melyet már a harmadik alkalommal szerveztek meg. Erzsike azt is elmondta: már egyre több helyre hívják őket, ők pedig szívesen lépnek színpadra. Tavaly a VIDOR Fesztiválon is bemutatkoztak, de megragadnak minden lehetőséget az éneklésre.

Ezt nagyon jól is teszik, hiszen ezen a csípős, szeles márciusi vasárnap estén valamennyi koncertlátogató igazi tavaszi, dudorászós hangulatban lépett ki a Deák Ferenc utcai lakás ajtaján, ahogy én is.

Sipos Marianna