Egymástól elszakadt családtagok nyomában

A Magyar Vöröskereszt az I. világháború óta működteti Keresőszolgálatát. A háború befejeztével azonban nem ért véget az eltűntek sorsának kutatása, az egymástól elszakadt családtagok keresése. Még most is évente családok tucatjai fordulnak a Magyar Vöröskereszt Keresőszolgálatához, a háború során eltűnt vagy tőle elszakadt családtagja sorsának kutatását kérve. A hálózat olyan helyzetben is segítséget nyújt, amikor a hozzátartozótól való elszakadás komoly érzelmi problémát jelent a segítséget kérő személy részére, és más módon nem tudja családtagját megtalálni.

 

NEMZETKÖZI ÖSSZEFOGÁS

 

Szarkáné Kövi Márta, a Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója elmondta, gyakran keresik meg őket olyan magyar szülők is, akiknek gyermeke külföldre ment munkát vállalni, de nem veszi fel a mobiltelefonját és nem tudnak róla semmit sem. A hozzátartozó ilyenkor tehetetlen és a Keresőszolgálathoz fordul. Mivel az egész világon működik a keresőszolgálat, ezért a hálózat segítségével kapcsolatba tudnak lépni az adott országban dolgozó vöröskeresztes kollégákkal is, akik utánanéznek, van-e valami baj, vagy csak egy ártatlan dolog van a hallgatás hátterében. Kifejtette, a keresési kérelmet személyesen, postai úton vagy e-mailben is el lehet küldeni a Vöröskereszt bármely szervezetéhez. Az első lépés mindig az, hogy a kereső személy kitölti az úgynevezett keresési kérdőívet, és ezt követően a munkatársak mérlegelik az ügyet. Pozitív elbírálás esetén a keresési ügyet megnyitó Vöröskereszt szervezet továbbítja a keresést annak az országnak a Vöröskereszt szervezetéhez, ahol a keresett személy feltehetően tartózkodik, ahonnan utoljára hírt adott magáról. Ez utóbbi szervezet fogja a tényleges keresést bonyolítani az adott ország területén.

[REKLAM]

– A keresés gyakran olyan, mint Ariadné fonala, nagyon kusza és a kollégák szinte a lehetetlent próbálják meg. Sokszor csak néhány információt kapnak a kereső személytől, és ebből kell kiindulniuk. Ennek ellenére nagyon jók az eredményeink, a keresések nagy része pozitívan zárul és ez mindenkit jó érzéssel tölt el – tette hozzá. Sajnos azonban nem mindenkit sikerül megtalálni, a háborús anyagok nagy része megsemmisült, és nem minden országban működik még hatékony keresőszolgálat. A kutatást nehezíti az adatvédelemre vonatkozó törvény félreértelmezése, és egyes országokban a központi nyilvántartás hiánya.

 

Közösségi oldal segített

 

„Egy szociális otthonban élő férfi levele került sorra, aki öt éve nem tud a fia hollétéről. A régi lakcímére hiába küld levelet, azt gyanítja, hogy külföldre ment. A szokásos gyakorlat az, hogy mielőtt bármilyen ügyben mozgósítanánk a Vöröskereszt Keresőszolgálatát, a helyből elérhető adatbázisokban kutatunk. Egy ilyen a Facebook, ahol találtunk egy olyan személyt, akire nagyon ráillettek az adatok. Gyorsan küldtünk neki egy üzenetet. Alig 2 óra múlva megjött a válasz, megtaláltuk a keresett személyt.”

 

Megtalált testvérek

 

„Egy hatvanéves, állami gondozásban felnövő férfi levélben keresett meg minket. Szüleiről szeretett volna többet megtudni, de a hosszas kutatás eredményeképpen az derült ki, hogy van egy fiútestvére is, akinek a létezéséről nem is tudott. Mindkét fél részéről nagy volt az öröm. Egy korábbi keresési ügyünkben pedig a két hónapos kora óta intézetben nevelkedett asszonyt azzal a jó és váratlan hírrel tudtuk meglepni, hogy édesanyjának rajta kívül még kilenc gyermeke született. Valamennyi állami gondozásba került, de a testvérek soha nem találkoztak. A kilenc testvér közül hetet sikerült megtalálnunk.”

Bruszel Dóra