Egy tüneményes kuvaszt kapott a Nyíregyháza Bűnügyi Polgárőr Egyesület az Agrártárcától. A kutya fajtamentő program keretében került Nyíregyházára és rövidesen kiképzésen vesz részt. A tervek szerint komoly szerepet kap majd a bűnüldözésben, így retteghetnek a drogárusok, zsebesek és a rablók.
Azonnal levette a lábukról a nyíregyházi lányokat Avar, a polgárőr kuvasz. A négylábú egyelőre még nem a bűnüldözésben jeleskedik, inkább a szíveket olvasztja. Avar ugyanis három hónapos, játékos és rendkívül barátságos. A lányok azt mondják, idővel biztosan az is kiderül, hogy a polgárőrök mennyire jól járnak majd a kutyával.
A szaktárca ajándéka
A kuvaszt az Agrárminisztériumtól kapta a Nyíregyháza Bűnügyi Polgárőr Egyesület. A szaktárca ugyanis együttműködik az Országos Polgárõr Szövetséggel és öt darab kuvaszt ajándékoztak vidéki polgárőr szervezeteknek. Avar az egyik közülük és õ Nyíregyházára került.
A kuvasz kutya hungarikumnak számít és a fajtamentés keretében jött létre ez a program. Egy 1986-os adat szerint közel 2500 kutyát törzskönyveztek. A 2018-as adatban viszont már csupán alig több mint 200 kutyáról beszélhetünk és ezért is tartottuk fontosnak, hogy legyen kuvasz polgárőr kutya
– fogalmazott Király Róbert, a Nyíregyháza Bűnügyi Polgárőr Egyesület elnöke.
Határozott gazdát kíván
Avar rövidesen egy komoly kiképzésen esik majd át, hogy aktívan közreműködhessen a polgárőrök munkájában. A képzést részben Varga Roland vállalta, aki már tartott kuvaszt.
Egy határozott embert kíván a kuvasz, de ezek mellett egy nagyon jó társ és egy nagyon jó őrző-védő kutya. És ha kell, természetesen bármit megtesz a gazdájáért
– tette hozzá Varga Roland polgárőr.
Avarból néhány hónap múlva nagy testű, rettenthetetlen négylábú lesz, ha vele sétálnak majd a polgárőrök, biztosan komoly tekintélyt kölcsönöz nekik és mindezek mellett bűnüldözésben is aktívan részt vehet. Szükség is van rá, mert a két éve alakult Nyíregyháza Bűnügyi Polgárőr Egyesület főként a drogárusítás, lopások, rablások megakadályozására szakosodott.