Egy kamion szeretet érkezett Kislétára

Tartós tej, liszt, cukor, rizs és persze édességek. Többek között ezt kapták a kislétai gyerekek a COOP Segély Alapítványtól. A kis lakók egy-egy csokis és müzlis csomagot együtt bonthattak fel. Megható volt, mennyire örültek az ajándékoknak.

– Nagyon vártuk. Nagyon készültünk erre a szereplésre, és nagy sikerünk is volt, nagyon jó volt – mondja Berki Zsanett, aki a vendégek tiszteletére még szintetizátoron is játszott.

7000 GYEREK ÉTKEZTETÉSÉBEN SEGÍTENEK

Kislétán, a bentlakásos otthonban több mint 200 fogyatékkal élő és beteg, különleges ellátást igénylő gyermeket gondoznak. A COOP nekik összesen 6 tonna tartós élelmiszert hozott ajándékba. Az üzletlánc 20 millió forint értékű felajánlásából azonban országszerte hétezer halmozottan hátrányos helyzetű gyermek étkeztetésében tudnak segédkezni. – Nagyon-nagyon szeretnénk, hogy itt az adományátadás kapcsán, az ország más részein is látnák azt, hogy vannak olyan területek, ahol mindenképp érdemes segíteni – mondta Pekó László, a COOP Zrt. igazgatósági tagja.

MINTA IS LEHET A FELAJÁNLÁS

Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve megvalósult akció hozzájárult ahhoz, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek jobb ellátásban részesüljenek.

– Több cél is megvalósul. Az első cél, hogy minőségibb ellátás legyen a mindennapokban, a második cél a pozitív figyelem a hátrányos helyzetű gyerekekre, ami nagyon fontos számukra, és a harmadik legfontosabb cél, hogy példa lehet más cégek számára, hogy segítsék ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait – hangsúlyozta Hasulyó Szabolcs, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Gyermekvédelmi Központ igazgatója.

A COOP Segély Alapítvány az adományhoz szükséges forrásokat a 32 ezer munkatársuk adója egy százalékának felajánlásából, illetve azokból az egy forintokból gyűjtötte össze, amit a saját márkás termékeik eladása után tesznek félre jótékonysági célokra.

Z. Pintye Zsolt