Különleges évfordulója van Nyíregyházának, az örökváltság bicentenáriuma. A kiemelt jubileum kapcsán kértük városunk díszpolgárát, Kujbusné dr. Mecsei Éva igazgató főlevéltárost, hogy tekintsen vissza a jeles eseményre és hátterére.

Szabolcs vármegye települései a török hódoltság és a Rákóczi-szabadságharc éveiben néptelenedésnek indultak. Nyíregyháza lakossága is folyamatosan csökkent, ezért új földesura, gróf Károlyi Ferenc az újratelepítés érdekében nagy kedvezményeket ígért az ide költözőknek. Az 1753-ban kiadott pátens hatására érkezettek többsége magát tótnak valló evangélikus jobbágy volt, de szép számmal jöttek kézművesek is. A kisnemesek szintén szívesen választották életterüknek az 1786-ban már mezővárossá váló települést, ahol az új lakosok hamar vezetői lettek a szinte napról napra gyarapodó közösségnek. A városszéli bokortanyákon gazdálkodók érdekeit képviselő, boldogulásukat szem előtt tartó városatyák között mind többen lettek a világlátott, virágzó felvidéki városokból érkezett mesterek és értelmiségiek is, akik új lakóhelyük előrejutása érdekében szorgalmazták a különböző kiváltságok megszerzését. Ezért határoztak 1802-ben úgy, hogy szabad királyi városi státuszért folyamodnak. Elnyerésére azonban csak akkor volt esélye a jobbágyközösségnek, ha földesuraitól pénzen megváltakozik.

A Károlyiakkal nem sikerült egyezségre jutni, a Dessewffy családdal azonban igen, mivel itt tizenketten osztoztak a Nyíregyházáról befolyt jövedelem felén. Az ebből származó gondok, a család egyes tagjainak labilis anyagi helyzete, valamint az, hogy Nyíregyháza nem tartozott a családi törzsbirtokhoz, mind hozzájárult a város örökváltság iránti kérelmének elfogadásához. 1803. december 1-jén a Gerliczky/Szuchács Mihály főbíró vezette városi küldöttség megegyezett a családdal, amely 320 ezer rénes forintért átadta földesúri jogait Nyíregyháza közösségének. Az ígért összeg előteremtése nagy feladatot jelentett, hiszen sokkal több pénzre volt szükség, mint amennyi a haszonvételek jövedelméből befolyt a városkasszába. Bár a lakosok több mint fele megadóztatható ingatlannal bírt, rövid idő alatt nagy összeget ebből a forrásból sem remélhettek a merész terveket fontolgató elöljárók. Hitelt nyújtó bank nem lévén, ismerősöktől kellett hosszabb-rövidebb időre kölcsönt kérni. A hitelezők közül többen laktak Bécsben, Pest-Budán, Debrecenben, Egerben, Eperjesen, Késmárkon, Miskolcon, Nagy­kál­lóban, Nagykárolyban, Nagyváradon, Pesten, Szomol­no­kon, Tállyán, Tolcsván.

A 19. század elején az egész országban alig volt olyan település, amely felvállalta volna a megváltakozást és ehhez hitelek felvételét, a kölcsönügyletek bonyolítására követendő minta így nemigen volt, ezért saját maguknak kellett kialakítani az új típusú városgazdálkodást. Ebben alapoztak a hitelekre, amelyekből nemcsak a megváltakozást törlesztették, hanem fejlesztéseket eszközöltek a városi jövedelmek bevételének növelése érdekében, sőt a pénzt továbbkölcsönözve haszonnal forgatták is. Az adófizető lakosok vagyoni gyarapodása érdekében pedig különös gondot fordítottak a szállásokon, bérelt pusztákon folytatott szántóföldi termelés és a piacképes pusztai állattenyésztés kiterjesztésére, a kézművesek számára céhalakításra és értékesítési lehetőségeket biztosító országos vásárokra.

Azzal, hogy a Dessewffyek lemondtak földesúri jogaikról, a közösség a Károlyiak birtokostársa lett. Emiatt még inkább fontossá vált, hogy a legrátermettebbek legyenek a város vezetői, illetve a jövedelmeket megfelelő számú, képzettségű és meghatározott hatáskörrel ellátott tisztségviselői kar és állandó testület felügyelje, irányítsa. Az adókivetéshez fontos összeírásokra, az utcák, építkezések rendjének megtartására 1803-ig az úriszék, majd a jogkörét átvevő communitasnak kellett felügyelni, a városfejlesztés „kimódolására” városszépítő bizottság is alakult.

A nyíregyházi elöljáróság 1823 nyarán értesült arról, hogy a Károlyi család tagjai osztozkodni kívánnak. Mivel a lánytestvérek kifizetéséhez pénzre volt szükségük, most már elfogadták a város megváltakozás iránti kérelmét. A jószágigazgatójukkal folytatott tárgyalás eredményeként a megváltakozás összegét 730 ezer bécsi értékű forintban határozták meg. Ebből 200 ezret 1824-ben, 530 ezret pedig a következő két évben kellett kifizetni úgy, hogy az 1825-ben fizetett után 4, az 1826-ban fizetett rész után pedig 6% kamatot számoltak fel. A pénz előteremtéséhez – az előző váltsághoz hasonlóan – most is három forrásra alapozhatott Nyíregyháza: elsősorban a városi bevételekre, amelyek többnyire a regálékból és a lakosoknak bérbe kiadott földek árendájából tevődtek össze. Másodsorban számolni lehetett a lakosokra kivetendő újabb váltságadóval – vállalva, hogy ezt az összeget sokáig a városnak kell meghitelezni, hiszen ekkor még az előző váltságot sem fizette ki mindenki. A legnagyobb részt azonban ekkor is az e célra felvett kölcsönök adták.

Az első fontos és sürgető feladatot annak a 110 ezer bécsi forintnak az előteremtése jelentette, amelyet a város képviselői 1824. szeptember 13-án átadtak a Károlyiak megbízottjának. Ezt követően kerülhetett sor a birtokba iktatási ünnepségre 1824. október 26-án. Erre az alkalomra meghívták a környékbeli földesurakat, és a vármegye küldöttségének, valamint a helybeli lakosoknak a jelenlétében a katolikus templom melletti nagypiacon Erdélyi János, a Károlyiak jogigazgatója kinyilatkoztatta a grófok nevében küldetése célját. Ezután Dézsi György megyei főjegyző és Draskóczy János városi fiscalis tartotta a Károlyiakat méltató és a város történetét felidéző beszédeket. A templomokban ünnepélyes istentiszteleten mondtak hálát. Az általános örömet az evangélikus templom körül felállított mozsárágyúk lövései hirdették. Ezután mindannyian a városszéli erdőbe mentek, ahol Erdélyi leszakított egy tölgyfagallyat és jelképesen ekként adta át az erdőt Benkő István főbírónak. A megváltakozás után új pecsétje lett a városnak SIGILLUM L.[iber] OPPIDI NYIREGYHÁZA 1825 körirattal. Nyíregyháza azelőtt váltotta meg magát, még mielőtt az országgyűlés törvényesen engedélyezte volna. Minthogy a megváltakozást követően az átengedett földesúri jussok az egész közösséget illették, az 1803-as örökváltsághoz hasonlóan a lakosokra most is vagyonaik arányában vetették ki a váltságadót, amit 14 év alatt kellett kifizetni.

Honnan tudták előteremteni a szükséges pénzt a nyíregyháziak és miként igyekezett sáfárkodni a köz javaival az elöljáróság? Ahhoz, hogy a városi lakosság nagy része fizetőképes volt a megváltakozáskor, nagyban hozzájárultak a földesurakkal a betelepedésről kötött szerződések, amelyek által egyrészt mentesültek a legnagyobb teher, a robot alól, illetve gazdánként egy aranyon kívül más szolgálattal nem tartoztak, másrészt az elöljáróság által szervezett bérlések, amelyek révén részesültek a haszonvételekből. A lakosok lehetőséget kaptak továbbá az egyéni gazdálkodásra, a kézművesek tevékenységük folytatására. Megtermelt javaikat, állataikat, szántóföldi terményeiket, szőtt-font áruikat, végszükség esetén házukat, földjüket pedig szabadon értékesíthették, akár végleg eladhatták.

A második váltságra 1824-ben a lakosoktól 60 316 rénes forint gyűlt össze. A váltság fizetését így jelentős részben a kölcsönök biztosították. A városnak, mint megbízható adósnak több százan hiteleztek, köztük Károlyi sógora, Rácz Demeter, Mittuch Ferenc fiscalis, bécsi és pesti hercegnék, közel és távol lakó földesurak, különböző városok polgárai és egyesületei, a szélesebb régió egyházi, jogi és magánszemélyei. A kiadásoknál a kamatok mellett számolni kellett még az állandóan úton lévő küldöttek útiköltségével, valamint a magukkal vitt sok „kedveskedő ajándék” árával is. A közvetlen fizetnivalók mellett nem hagyhatók figyelmen kívül azok a költségek sem, amelyek a megváltakozás során a közösségre ruházott földesúri jogokkal való éléshez szükséges feltételek biztosításához voltak nélkülözhetetlenek. Így a gazdálkodás szervezéséhez 60, majd 100 főre növelték a legfőbb testület, az electa communitas tagjainak számát, létrehoztak egy 6, majd 12 fős igazságszolgáltatással megbízott szenátust, kialakították a váltságadókat kezelő pénztárat.

Mindent figyelembe véve az első és második örökváltságra fizetettek közelítik a kétmillió forintot. Nem csoda, hogy nemcsak a vármegyében, hanem a régióban sem tudott ilyen típusú szerződésre vállalkozni egyetlen közösség sem. Bár sok pénzt, időt és fáradtságot igényelt a megváltakozás, a város a földesúri jogokkal nagy autonómiát, ítélkezési szabadságot, gazdasági lehetőségeket kapott. „Nyíregyházán láttam egész nagyságában az örökváltság eszméjét, magát tanúsítani” – írta Madách Imre is.

A szép reményekkel indult és nagy anyagi terhet jelentő megváltakozás után azonban a történelmi-politikai helyzet már nem kedvezett ahhoz, hogy Nyíregyháza megkaphassa a szabad királyi városi címet. Minthogy a megváltakozást törvény még ekkor nem szabályozta, az egyezség magánföldesúri szerződésnek számított. Így hivatalos jogállása 1824 után sem változott, továbbra is mezőváros maradt. Különleges jogállásúvá csak V. Ferdinánd 1837. augusztus 31-én aláírt privilégiumával vált, amelytől a nyíregyháziak helyzetük rendezését, az akkor már 17 és fél ezer lakosú város gazdaságának és iparának gyarapítását, gyermekeik mesterségekre, művészetekre való taníthatását remélték.

szerző: Kujbusné dr. Mecsei Éva