Egészségügyi Szakdolgozók X. Jubileumi Tudományos Napja

A jubileumi tudományos konferencián elméleti előadásokon ismerhették meg a megye egészségügyi szakdolgozói a szakma újdonságait. A szekcióüléseken olyan témákat dolgoztak fel, amelyeket a mindennapi munkájuk során alkalmazni tudnak. Az egészségügyi szakdolgozóknak meghatározott időközönként továbbképzéseken kell részt venni, most a tudást a szervezők helybe hozták így sor kerülhetett olyan szakmai és humán kérdésekre is, amely a kórházakban jelenlévő csapatmunkát segíti.
Dr. Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktató Kórház főigazgató-helyettese a konferencián azt mondta, egy kórház életében az egészségügyi szakdolgozók nélkül nincs élt és az orvosok nem tudnak gyógyítani. A főigazgató-helyettes jelentősnek ítélte meg az összejövetelt, ahol az egészségügyi dolgozóknak lehetőségük nyílik arra, hogy megfogalmazzák azokat az elképzeléseiket, amelyek egy kórház életében szerepelhetnek. Dr. Adorján Gusztáv úgy fogalmazott, „az orvos az ápoló nélkül egy félkezű óriás”. A csapatmunkára helyezte a hangsúlyt, amit céljaik megvalósítása érdekében az egészségügyi intézményekben alkalmaznak. Azt mondta, egységesen tudnak csapatot képezni, ahol a közös cél a modern, jól szervezett betegellátás.

A tudományos üléseken az egészségügyi szakdolgozók az őket érintő problémákról is tanácskozhattak.
Fehér Csilla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv Megyei Vezető Ápolója a Nyíregyházi Televízió kérdésére elmondta, azért is tartják fontosnak az ilyen rendezvényeket, mert így lehetőségük van arra, hogy nyissanak a külvilág felé.
A X. Jubileumi Tudományos Nap interaktív szekcióülésein olyan témákat dolgoztak fel a szakdolgozók, amelyeket később a betegápolás területén a kórtermekben is kamatoztatni tudnak.
Jávor Pál egészségügyi szakdolgozó vezetőként dolgozik, kardiológiai területen. Azt mondta, a konferenciának gyakorlati hasznát tudja majd venni, hiszen dietetikai kérdésekről is szó esett, valamint olyan protokoll ismeretekről, amit mindennapi munkájuk során alkalmazniuk kell.
A szakmai újdonságok mellett a konferencián sor került elismerések és kitüntetések átadására is, amellyel az egészségügyi szakdolgozók munkáját köszönték meg a szakmai vezetői.