Ég az első gyertya: kigyúltak az adventi fények Nyíregyházán

Advent első vasárnapján kezdetét vette Nyíregyháza hagyományos adventi programsorozata, melynek keretein belül minden kedden, csütörtökön és vasárnap színes programokkal várják az érdeklődőket. A nyitó rendezvény alaphangulatát a Cantemus kórus előadása adta meg, mely után Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere mondott ünnepi beszédet. Meggyújtásra került az első adventi gyertya és Takács Nikolas adott elképesztő hangulatú koncertet a belvárosi tömegnek.

 

További képekért kattintson a fotóra!

Fotó: Trifonov Éva

 

Az adventi programok december 5-én, kedden folytatódnak: a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ ellátottainak műsorát tekinthetik majd meg az érdeklődők.