Dunaharasztiban is kikapott a NYÍKSE

Dunaharaszti MTK - NYÍKSE 89-63 (21-10; 23-19; 22-22; 23-12)

"A múlt heti Dávid Kornél Akadémia elleni hazai vereség után kicsit lógó orral utazott a NYÍKSE NBI/B csapata Dunaharasztiba. 
Ott hideg terem és tüzes, mindenre elszánt ellenfél fogadta a fiúkat.
Súlyosbította a helyzetet, hogy az egyik stabil, kezdő embernek számító játékosunk, Kurucz Ádám a héten egyetemi mérkőzésen sérült súlyosan. 
Az első negyed megint rosszul indult, 9-0 és utána is csak hiba, kimaradt dobások és borzasztó védekezés. A tavalyi év legjobban védekező NBII-es csapatán most átrohant az ellenfél, már a negyed utolsó perce előtt 21-2(!) 
Aztán Tisza triplája, büntetője és két duplája húzott ki minket a mocsárból, 21-10.
Vége is a negyednek. 
Na, hátha kapaszkodunk most. Skorcov két jó megmozdulással be is húzott négy pontot és Gáspár is megkezdte a pontgyártást, de nem tudtunk tizen belül lenni, már "csak" 7 pont a differencia. Jött viszont az ellenfél egyik legjobbjától, Mészárostól két trojka és máris 13 pont a hazai előny.
Könnyen kapunk kosarat és nyögvenyelősen tudunk szerezni, 
Hiába szerzett még a csapat legjobbja Tisza még egy "hármast" és büntetőket, sajnos a félidő vége előtt egy utolsó mp-es kosarat kaptunk fegyelmezetlen védekezésből, így 44-29 lett a félidő, ami lehetett volna 10 pont alatt is.
Hiába nyitotta Gáspár sikeres triplával a második félidőt, sajnos gyorsan kaptunk három duplát válaszul. Megint csak csak sok bosszantó hiba, védekezésbeli fegyelmezetlenség, a kommunikáció és a tűz hiánya és újabb kapott pontok, már 50-32. Skorcov, Gáspár és Tisza sikeres dobásai enyhítenek fájdalmunkon. Nehezen, de megint "bejövünk" 10 pontra (60-50), aztán hirtelen a negyed utolsó két percében kapunk 8 pontot és válaszként, csak az élete első NBI/B-s mérkőzésén bemutatkozó, az U18-ban irányító Kovács Gábor tudott büntetőből egy pontot szerezni. Ezzel az utolsó etap előtt, 66.51.
Talán itt roppant meg csapatunk, amikor sokadjára nem sikerült 10 pont különbség alá kerülni, sőt azonnal kaptunk egy 10-0 -s rohamot! (76-51). ráadásul a 7. perc végéig Cvijin hármasán kívül senki nem tudott betalálni, sokszor üres dobóhelyzetből. (83-54) Látszott, itt már teljesen hitevesztetten játszott a csapat. 
Igaz, a végére még sikerült kicsit közelebb menni, de ez már csak annak volt köszönhető, hogy az ellenfél sem kockáztatott. 89-63 lett a vége, az utolsó negyedben már "beleszaladt a késbe" a csapat. 
Úgy látszik a fejekben továbbra sincs rend, a szívekben pedig nincs tűz. Amíg e kettő nem tér vissza játékosokba, addig ez a kudarchullám vár a csapatra!
Talán, a végig dolgosan és bátran játszó Tiszán kívül csak a fiatal, újonc Kovács dicsérhető meg, aki igaz, csak 5 percet volt pályán, de harcolt, küzdött és pontot is szerzett. 

Szerdán Kecskemétre utazik a csapat, ahol egy korábbi, elmaradt mérkőzést kell pótolnia. 
Nem lesz könnyű, hiába áll a NYÍKSE előtt az utolsó előtti helyen a Kecskemét, de fiatal, harcos és keményen játszó gárda, akiknek szintén élet-halál kérdés az otthoni győzelem. " - tudósított a NYÍKSE. 

 

Dobók:
Vida 2; Gáspár 13/3; Cvijin 10/6; Verba 2; Uduoise -; 

Cserék:
Tisza 20/9; Kovács 1; Szilasi 5; Földesi 2; Skorcov 6; Asztalos 2; Irinyi - 
Vezetőedző: Brane Savic
Mádodedző: Balogh Balázs