– Óvodás voltam, mikor az első emlékem szereztem a citerával kapcsolatban – kezdte beszélgetésünket a Nyíregyházán tanuló lány. – Nagyapám régóta játszik az általam annyira szeretett hangszeren. Egyik nap, mikor látogatóban voltam nála, behívott a konyhába ezekkel a szavakkal: „Na, gyere kisunoka, mutatok valamit, láttál-e már ilyet életedben?”, és eljátszott egy dallamot, amitől a szám is tátva maradt. Soha nem láttam azelőtt ilyen hangszert, és mint jó óvodás, megszólaltam, „Én is, én is!” Természetesen egy valamire való hangot sem tudtam kicsikarni a hangszerből. Telt, múlt az idő, majd általános iskolában újra próbálkoztam. Azóta tart ez a szerelem. Már el sem tudnám képzelni az életem népzene és citeraszó nélkül – mesélt a kezdetekről Klára.

SZÁMOS VERSENYEN TÚL

– Melyik fellépésed volt a legemlékezetesebb?

– A legmaradandóbb színpadi élményem 2014-ben volt. A Fölszállott a páva tehetségkutató műsorban egyedüli citerásként jutottam be az élő adásba. Olyan embereket ismertem meg, akik mind szakmailag, mind emberileg tiszteletre méltóak, példaként szolgálnak számomra.

[REKLAM]

– A Nyíregyházi Egyetem Zenei Intézete által meghirdetett zenei verseny népi hangszer kategóriájának első helyét nyerted el. Milyen érzés volt számodra az elismerés?

– Hatalmas büszkeséggel töltött el engem és tanáraimat is ez az eredmény. Mesteremmel, Dragony Gáborral sokat készültünk a versenyre, és a kemény munka meghozta gyümölcsét. Ez egy óriási visszajelzés volt számomra arról, hogy a zene az én utam.

GYAKORLÁSI TIPPEK ÉS TRÜKKÖK

– Hogyan készülsz egy nagyobb fellépésre vagy versenyre, vannak-e saját gyakorlási technikáid?

– Rengeteg gyakorlás van egy-egy produkció mögött. Nekem nagy segítség az, ha hangfelvételt készítek magamról próba közben. Így észrevehetőbbek azok a hibák, amik muzsikálás közben kevésbé szembetűnőek. A főtárgy-tanárom, mesterem is sokat segít, mindenben számíthatok rá, amiért nagyon hálás vagyok.

– Mivel küzdöd le a színpadon a lámpalázat?

– Fellépések előtt lámpalázas vagyok, viszont amikor elkezdek zenélni, megszűnik a világ számomra. Ilyenkor csak a közönség létezik, elmúlik az izgalom, és örömmel tölt el az, hogy megmutathatok valamit magamból. A nézők érdeklődve figyelnek, én pedig megpróbálom átadni mindazt, ami bennem van.

Farkas Fanni