Dr. Onder Csabát jelölik rektornak

Kedd délután kettőre hívták össze a főiskola szenátusát. A tanácstagok legfontosabb napirendi pontja az új rektorjelölt megválasztása volt. Tavasszal már tartottak egy hasonló ülést a Sóstói úton, azonban akkor az eredménytelenül zárult. A szenátus három helyi jelölt közül választhatott; dr. Onder Csaba, dr. Sikolya László és dr. Pethő József pályázott a tisztségre. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, dr. Onder Csaba kapta a legtöbb voksot. A magyar szakos főiskolai tanár szerint az a legfontosabb feladat, hogy a januártól esedékes egyetemi rang mellett egy vonzó, piacképes diplomákat adó felsőoktatási intézmény működjön Nyíregyházán.

További képekért kattintson a fotóra!

– Januártól valóban egyetemmé válunk, de nem elég csak a táblát, a névtáblát kicserélni, tartalommal is meg kell tölteni ezt – mondta dr. Onder Csaba. – Azok az elképzelések, amelyek alapján ma a szenátus bizalmat szavazott nekem, tartalmazzák azokat a lépéseket, amelyekkel egyrészt megfelelünk a kormányzati elvárásoknak a pedagógusképzés területén, illetve a mérnökképzésben. Ugyanakkor tartalmazzák azokat az elvárásokat is, amit az itt élők felé szeretnénk biztosítani, mind az oktatás terén, mind a kutatás-fejlesztés, innováció terén. Alkalmazott tudományegyetem leszünk, ez azt jelenti, hogy a mindennapi gyakorlatban kell hasznosítanunk, alkalmaznunk azt az elméleti tudást, amire szert teszünk mi is, illetve más egyetemek hoznak létre. Szeretnénk egy hasznos, erős egyetem lenni itt, Nyíregyházán, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Dr. Onder Csaba hivatalosan akkor lesz a Nyíregyházi Főiskola új rektora, ha átvette megbízólevelét a köztársasági elnöktől. Beiktatásáig a jelenlegi általános rektorhelyettes, Kiss Ferenc vezeti a Sóstói úti intézményt.

Z. Pintye Zsolt

(Fotó: Szarka Lajos)