Döntőben a kosarasok - Az ötödik meccsen a Nyíregyháza nyert!

Döntőben a kosarasok - Az ötödik meccsen a Nyíregyháza nyert!

A mindent eldöntő ötödik mérkőzést vívta egymással a Hübner Nyíregyháza BS és a Vasas Akadémia a férfi kosárlabda NB-I/B-ben.  Korábban mindkét együttes hozta hazai találkozóit, a tét pedig a döntőbe kerülés volt. Az első negyed a fővárosiaknak sikerült jobban, hat ponttal vezettek a játékrész végén. A második negyedben viszont fokozatosan dolgozta le hátrányát a Nyíregyháza, majd Kiss kosarával – egy 13-0-s roham után -  38-36-nál átvették a vezetést a Cápák.  Andrássyt nem tudták tartani a mieink, 22 pontnál tartott, és két triplájával fordított a Vasas, ám Szobi  válaszolt, így 45-44 volt az állás a nagyszünetben. 


Fordulás után izgalmasan alakult a meccs, de jobbára a Nyíregyháza állt jobban. Tóth kritikus helyzetben dobott hármast, de hiába vezettek 4 ponttal a mieink, a Vasas egyenlített. Kiss 30 másodperccel a vége előtt dobott triplát, így 61-57-el indult a záró negyed. Itt két perc alatt mindössze egy kosár született, azt Kiss szerezte, amit aztán egy távolival fejelt meg, ez volt a 15. pontja. A másik oldalon Medve válaszolt hármassal majd közelivel, 66-62. Ekkor előbb Bazsó majd Tóth volt eredményes, időt is kellett kérnie a Vasasnak hat perccel a meccs vége előtt. Ubilla büntetőjével tíz pont fölé nőtt a különbség, jól védekezett ekkor a Nyíregyháza. A fővárosiak sorban gyűjtötték a személyi hibákat, Radics lerántotta Mokánszkit, így el is kellett hagynia a pályát.  Az utolsó percek büntetőzéssel teltek, és a Hübner Nyíregyháza BS megnyerte a találkozót, így döntőbe jutott, és a feljutásért játszhat. Az ellenfél a BKG Príma Akadémia-MAFC párharc győztese lesz.

Hübner Nyíregyháza – Vasas 82-68 (22-28, 23-16,  16-13, 21-11)

Nyíregyháza: Bus 14, Mohácsi, Kiss 15, Tóth 21, Ubilla 11

Csere:  Szobi 2, Bazsó 12, Mokánszki 7

vezetőedző: Boris Majlkovic