(Fotó: Trifonov Éva)

Döntetlent játszott a Szpari a Fradival

Szep 20, 2026

A Ferencvárost fogadta a Nyíregyháza Spartacus a labdarúgó OTP Bank Ligában. A mérkőzés előtt klubunk vezetése Temesvári Attilát köszöntötte, aki túl van 50. Szpari bajnokiján. Remek hangulat fogadta a csapatokat, a lezárt szektorok kivételével megteltek a lelátók. 

Remekül indult a meccs! A 7. percben egy labdaszerzés után Hős Zsombor a 16-oson belülről a bal alsó sarokba lőtt, 1-0! A 12. percben Katona M. 28 méteres szabadrúgását tolta ki Varga, majd a szöglet után Kvasina lőtt 22 méterről, a felső lécet találta el.  A  23. percben egy gyors kontra végén Manner lőtt távolról, fogta a labdát a Fradi kapusa. A folytatásban.a Szpari kapuja előtt zajlott a játék, védelmünknek többször is mentenie kellett. Sok párharcot, és kemény csatát hozott az első félidő, A 39. percben ezúttal a Szparival volt a kapufa, Osváth lövése pattant ki a lécről. A játékrészt Kvasina lövése zárta, mellé ment a labda, a szünetben vezettünk! 

A második félidő vendég helyzettel indult, egy közeli lövésénél Tóth B. védett. Az 50. percben Zachariassen fejesét is hárított kapusunk, majd egy szép támadás végén Varga hárította Katona M. éles szögből leadott lövését. Lisztes került helyzetbe, nagyon nyomott a Ferencváros, de hősiesen védekezett a Szpari. Az 59. percben aztán egyenlítettek a fővárosiak, Tóth Balázs kezei közül Gomez rúgta be a labdát., 1-1. A kapus térde meg is sérült az esetnél, le kellett cserélni. A 66. percben nagy helyzet maradt ki, Kvasina lövését blokkolták, majd az ismétlés is levágódott. Ingolitsch került helyzetbe, majd Toma beadásánál mentettek a védők, Katona M. bombájánál pedig Varga védett. Futószalagon jöttek a Szpari helyzetek. Ingolitsch remekül szállt be, első nyíregyházi meccsén többször is helyzetbe került, a 71. percben fölé lőtt. Keita lőtt fölé a 80. percben, majd a hosszabbításban ugyan betalált Zachariassen, de le miatt nem adták meg a gólt, így maradt az 1-1. Fontos pontot szereztünk a válogatott szünet előtt! 

Nyíregyháza Spartacus FC - FTC  1-1 (1-0)

Városi Stadion 7168 néző

Jv: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Rózsa Dávid)

Nyíregyháza: Tóth B.(Dala 63.) - Jovanov, Temesvári, Katona L.,Katona M., Manner (Katona B. 80.), Hős (Ingolitsch 63.), Toma (Zikovic 89.), Kovács M., Kvasina, Regza (Batoum 63.)

Vezetőedző: Bódog Tamás 

Ferencváros: Varga Á. -  Osváth, Raemaekers, Lakatos (Gomez a szünetben), O'dowda, Keita (Nagy Á. 85.), Corbu, Zachariassen, Lisztes (Kovacevic 71.), Arzani (Birmancevic 71.), Yusuf (Bero 85.)

vezetőedző: Borbély Balázs

Kapcsolódó galéria

Nyíregyháza Spartacus - Ferencváros 2026. ősz

Előző hír
Bemutatjuk a nyíregyházi választókerületeket: 10., Örökösföld
Következő hír
Év végére elkészül az új körforgalom és a kerékpárút

Kapcsolódó híreink