Döntetlent játszott a kazah élvonalbeli csapat ellen a Nyíregyháza

 Újabb felkészülési mérkőzést játszott a Szpari Törökországban, ezúttal a kazah FC Shakter Karagandy volt az ellenfél. A klub 1992-es indulása óta a kazah labdarúgó-bajnokság élvonalának tagja. Két alkalommal nyerte meg a kazah nemzeti bajnokságot. Jelenleg a 8. helyen állnak a tabellán, horvát, orosz, ukrán és cseh légiósuk is van, a Transfermarkt szerint 5,8 millió euró a csapat összértéke.

 

Az első félidőben mindkét csapat szervezetten játszott, és Rezes László előtt adódott az első lehetőség. A Szpari játékosa később fejjel volt veszélyes, míg a másik oldalon egy lehetőséget lehetett feljegyezni. A folytatásban is voltak ígéretes támadásai a Spartacusnak, Végső Előd és Nagy József került helyzetbe illetve Ötvös Bence lőtt, majd Tóth Ádám előtt adódott lehetőség. A másik oldalon egy szabadrúgásnál Nagy Máté védett nagyot, de gól nem született, így 0-0 lett a végeredmény.

 

Nyíregyháza Spartacus – FC Shakter Karagandy 0-0

Nyíregyháza:Fadgyas (Nagy M.60.) - Polényi (Tóth 60.), Fodor (Nagy J.45,), Végső, Farkas, Gulyás (Pejovic 45.), Kulcsár, Starosta (Bakos 60.), Rezes (Ötvös 45.), Gyurján (Motkó 60.), Kovács N. (Hornyák 45.)

vezetőedző: Zoran Spisljak

Dankó László