Doktorandusz konferencia

Nyolcadik alkalommal várták a doktoranduszhallgatókat arra a tudományos konferenciára, amelynek a Nyíregyházi Főiskola adott otthont. A doktori képzésben résztvevők előadások keretein belül mutathatták be kutatási területüket és tanácskozhattak a társtudományok művelőivel.
Prof. dr. Kerekes Benedek, a Tudományos Tanács elnöke elmondta, a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara indította el ezt a konferenciát, amihez csatlakozott a Nyíregyházi Főiskola és a Szent Atanáz Hittudományi Főiskola. Hozzátette, a doktoranduszhallgatók száma az utóbbi években csökkent. Ennek indoka, hogy tanulmányi vagy egyéb okok miatt sokan lemorzsolódnak a képzés során. A Nyíregyházán megrendezett tudományos konferencián két szekcióban, a humán- és interdiszciplináris tudományok, valamint a társadalomtudományok témakörében hallgathattak meg előadásokat a résztvevők.

Prof. dr. Jánosi Zoltán, a Nyíregyházi Főiskola rektora kifejtette, nagyon fontos az, hogy a pályára lépő, leendő tudósok szerepeljenek, előadják a gondolataikat, szerepeljenek, reflexiókat kapjanak erre, hiszen ezáltal fejlődnek. A rektor hozzátette, a konferencián elhangzott anyagokat megjelentetik és publikációnak számítanak.
A nyíregyházi tudományos konferencián 20 előadást hallgathatnak meg a doktoranduszok a legkülönbözőbb témakörökből. Enyedy Andrea szülésznőként dolgozik a Jósa András Oktatókórházban. Mellette harmadéves a Pécsi Tudományegyetem társadalomtudományi szakán. Azt mondta, a köldökzsinórvérrel és felhasználásával kapcsolatosan végez kutatásokat, amelyeknek eredményeit szeretné megosztani az érdeklődőkkel.
A konferencián az előadások mellett a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra is, hogy megismerkedjenek a társtudományok újdonságaival és konzultáljanak a saját tudományterületük adta lehetőségekről is.

M. E.