Dinamikusabban lehet majd közlekedni a Korányin - Új körforgalmat is kialakítanak
Dinamikusabban lehet majd közlekedni a Korányin

Se szeri, se száma a jelenleg Nyíregyházán zajló út- és járdafelújításoknak, illetve -építéseknek. A munkagépek azonban nyáron sem pihennek, július közepén már a Korányi Frigyes utcán is dolgozni fognak (a Kosbor utcától a Sóstóhegyi útig) egy 100 százalékos intenzitású, több mint 1 milliárd forintos TOP-os pályázatnak köszönhetően, melynek során az említett utca és a Csaló köz csomópontjában körforgalom is épül, valamint megújul a Szarvas utca is.

 

A Polgármesteri Hivatal pályázatok és projektmenedzsment referatúrájától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy Nyíregyháza jelen pályázat révén a helyi gazdaságot kívánja fejleszteni, tekintettel arra, hogy ezek az utak olyan területekhez vezetnek, illetve olyan városrészeket kötnek össze, amelyek a nagyfoglalkoztatók mellett kis- és középvállalkozásoknak is helyet adnak.

Csökkentenék a várakozásokat

A projekt célja, hogy biztonságosabb közlekedési feltételeket teremtsen, elősegítse az egyenletes haladást, ezáltal csökkentve a felesleges várakozásokat és így a környezeti terhelést, valamint hogy ezen településrészek jobban és könnyebben megközelíthetővé váljanak a munkavállalók és a vállalkozások, illetve a lakosok számára.

Július közepén kezdődik

Július elsején megkötötték a szerződést a kivitelezővel, kedden pedig átadták neki a munkaterületet. A kivitelezés a tervek szerint július közepén indul el a Spar körforgalomtól (Kosbor utcai körforgalomtól) az Eperjes utcai kereszteződésig tartó szakasz felújításával (ezen belül is a csapadékvíz-elvezető rendszer felülvizsgálatával, felújításával, majd pedig az útszakasz felújításával), ezt követően az Eperjes utcától a Korányi Frigyes utca–Csaló köz csomópontig történő szakasz felújításával, melyet maga a Csaló közi körforgalom kiépítése fog követni. (A Csaló közi körforgalomig terjedő útszakasz felújítása és maga az új körforgalom kiépítése a kivitelezés harmadik-negyedik hónapjának a végére van betervezve.) Végezetül – harmadik ütemben – a Csaló közi körforgalomtól a Sóstóhegyi útig (Pietra Csempeüzletig) történnek meg a felújítások. A kivitelezés várhatóan decemberre fejeződik be.

Ideiglenes buszmegállók

Az új forgalomtechnikai szabályozás következtében a járatos buszok más nyomvonalon közlekednek majd, melynek eredményeként a Lengyel és Gádor Béla utcát egyirányúsítják a kivitelezés idejére, parkolni ezen utcákban majd csak az egyik oldalon lehet. A buszok új nyomvonaláról, az ideiglenes megállók pontos helyéről folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot.