Díjkiosztó ünnepség a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában
Fotó: Mizsákné SIpeki Viktória

Idén 24. alkalommal került megrendezésre a „Versíró-Rímfaragó” és a hozzá kapcsolódó „A festészet néma költészet” elnevezésű megyei versenyek díjkiosztó ünnepsége a Nyíregyházi Bem József Általános Iskolában.

A zsűri 158 versből, és 103 rajz- és festményalkotás közül választotta ki a legjobbakat. A versenyzők munkái csodálattal töltöttek el minden szemlélőt. „A rímfaragók a szavak erejével, a rajzolók varázslatos képes alkotásaikkal váltottak ki elismerést minden zsűritagban.”

Az ünnepség színvonalát tovább fokozta az iskola összevont énekkarának gyönyörű előadása, valamint pedagógusainak-Schmidtné Kádár Andrea, Podlovicsné Zám Andrea és Szuromi Piroska- csodálatos énekei és dallamai hegedű- és zongora kísérettel. Kocsis Zoé, 8. osztályos tanuló felolvasásával több díjazott vers is elhangzott.

Dr. Karmacsiné Török Andrea és Dr. Róka Istvánné szervezők tájékoztatása szerint a díjazott művekből alkotott kiállítás május végéig tekinthető meg az iskola aulájában. A könyvjutalmakat és okleveleket Dr. Baloghné Mester Éva igazgató asszony nyújtotta át minden díjazottnak.

 

A Versíró- Rímfaragó megyei verseny díjazottjai:

A 3. évfolyam:

  • 1. helyezett:Csák Zsuzsa (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka), Rózsás Lorina (Kodály Zoltán Általános Iskola)
  • 2. helyezett: Molnár Izabella (Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és AMI), Kovács Emili (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)
  • 3. helyezett: Nagy Kata (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka), Nagy Rebeka (a Nyíregyházi Bem József Általános Iskola)

 

A 4. évfolyam:

  • 1. helyezett: Elekes Hanga Róza (Kodály Zoltán Általános Iskola), Kiss Bianka (Kodály Zoltán Általános iskola)
  • 2. helyezett: Szabó Dóra (Képes Géza Általános Iskola)
  • 3. helyezett: Poór Dominika (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola), Tángyes Bianka (Nyírtassi Tass Vezér Általános Iskola)
  • Különdíj: Kovács Hanna (Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka)

 

Az 5. évfolyam:

  • 1. helyezett: Benő Luca (Szent Imre Katolikus Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és AMI)
  • 2. helyezett: Sós Dóra (Szakolyi Arany János Általános Iskola)
  • 3. helyezett: Juhász Eszter (a Nyírpazonyi Színi Károly Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola)
  • Különdíj: Péter Szonja (Nyíregyházi Bem József Általános Iskola), Homoki Gabriella (Nyírbátori Magyar -Angol Kéttannyelvű Általános Iskola)

 

Az 6. évfolyam:

  • 1. helyezett: Köles-Szabó Hanna (a Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI), Fábián Hanna (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)
  • 2. helyezett: Goda Szofi (Arany János Általános Iskola és Gimnázium, Szakoly)
  • 3. helyezett: Bicskei Benjámin (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI), Takács Luca (Szakolyi Arany János Általános Iskola és Gimnázium)
  • Különdíj: Bakucz Panka (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és AMI)

 

Az 7. évfolyam:

  • 1.helyezett: Sebők Alexa (Kállay Miklós Általános Iskola, Kállósemjén), Szűcs Evelin Klaudia(Bornemissza Géza Általános Iskola, Nábrád)
  • 2. helyezett: Opre Nóra (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Zelk Zoltán Angol és Német Kéttanyelvű Tagintézménye), Nagy Kira (Nyíregyházi Apáczai Csere János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  • 3. helyezett: Benicsák Nóra (Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola Petőfi Sándor Tagintézménye), Juhász Janka (Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Ált. Isk. és Kollégium Zelk Zoltán Általános Iskola Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézménye)
  • Különdíj: Bíró Jázmin (Kállósemjéni Kállay Miklós Általános Iskola)

 

A 8. évfolyam:

  • 1. helyezett: Lipkovics Flóra (Kállay Miklós Általános Iskola, Kállósemjén)
  • 2. helyezett: Valkó Viktória Anna (Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola)
  • 3. helyezett: Ujlaki János (Színi Károly Magyar - Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Nyírpazony)
  • Különdíj: Gerák Noémi (Vasmegyeri Megyer Vezér Általános Iskola)

 

A festészet néma költészet megyei verseny díjazottjai:

3. évfolyam:

1. Bedécs Emma- NYAJGÁIK Szabó Lőrinc Tagintézménye

1. Bodnár Sára – Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

2. Sebők Nóra- Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey Károly Tagintézménye

2. Bodnár Lilla- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

3. Várnai Krisztián- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

 

4. évfolyam:

1. Stadler Botond- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

2. Barati Boglárka- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

2. Kiss Alina- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

3. Fodor Andrea- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

3. Goda Lili- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

Különdíj: Palóczi Tímea- Wesley János Többcélú Intézmény, Gyüre

 

5. évfolyam:

1. Varga Eleonóra- Nyírbátori Magyar- Angol Kéttannyelvű Általános Iskola

1. Décsi Lili- Nyíregyházi Móricz Zsigmond Ált. Isk. Vécsey Károly Tagintézménye

2. Oláh Panna- Nyíregyházi Apáczai Csere János ÁI/ Ami

2. Tarnóczy Adria- Nyíregyházi Arany János ÁIGK

3. Péter Emma- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény6. évfolyam:

1. Balogh Hanna- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

1. Kármán- Révész Leila- Nyíregyházi Bem József Általános Iskola

2. Gerzánics Demeter- Nyíregyházi Arany János ÁIGK

2. Sándor Bence- Nyíregyházi Apáczai Csere János ÁI/ Ami

3. Karikó Hanna- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény

 

7. évfolyam:

1.Szalontai Sára- Jókai Mór Református Általános Iskola

2. Mozga Katinka- Jókai Mór Református Általános Iskola

2. Kovács Emília- Zelk Zoltán Angol és Német Kéttannyelvű Tagintézmény

3. Laskai Lara- Nyíregyházi Arany János ÁIGK

3. Horváth Bianka- Wesley János Többcélú Intézmény, Gyüre

 

8. évfolyam:

1. Szentpéteri Bianka- Buji II: Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI

1. Balogh Panni- Képes Géza Általános Iskola, Mátészalka

2. Sinka Dorina- Nyíregyházi Arany János ÁIGK

3. Molnár Bianka- Szőlőskerti Angol Kéttannyelvű Intézmény, Nyírszőlős