Csökkent a közterületi bűncselekmények száma 2018-ban - Nyíregyháza kedvező helyzetben
A portfolio.hu nemrégiben összegyűjtötte a jelentősebb nagyvárosok bűnözési statisztikáit. A listán pozitív szempontból áll már a dobogón Nyíregyháza

Farkas József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány múlt héten adott tájékoztatást a főkapitányság nyíregyházi épületének dísztermében az állomány előző évben végzett munkájáról. Értékelésében hangsúlyozta, hogy a korábbi évek mutatóihoz képest csökkent a regisztrált, kiemelten a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét leginkább befolyásoló közterületi bûncselekmények száma.

Farkas József r. dandártábornok értékelőjében beszélt a bűn- és baleset-megelőzési tevékenység fontosságáról, a már évek óta hatékonyan működő programokról. Kiemelte a főkapitányság konstruktív és hatékony együttműködésének szerepét az önkormányzatokkal, a társszervekkel és legfontosabb stratégiai partnerével, a Polgárőrséggel.

Magasra értékelt munka

A közrend és a közbiztonság érdekében kifejtett erőfeszítések eredményét az is mutatja, hogy a megye önkormányzatai körében végzett felmérés eredményeként a településeken végzett rendőri tevékenységet az előző évinél is magasabb, ötös skálán 4,57-re értékelték. Az értekezlet meghívott vendégei közül többen méltatták hozzászólásaikban a megye rendőreinek munkáját, elhivatottságát, köszönetüket fejezték ki és gratuláltak az eredményekhez.    

Gratuláltak 2018-hoz

A beszámoló végén a tábornok megfogalmazta a 2019. év legfontosabb célkitűzéseit és megköszönte az állomány lelkiismeretes szakmai hozzáállását. Az értekezlet elöljárója, dr. Kuczik János Zoltán r. dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes gratulált a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság elmúlt évi tevékenységéhez, valamint megerősítette a megyei rendőrfőkapitány jelentésében megfogalmazott célkitűzéseket.

(police.hu)

Nyíregyháza kedvező helyzetben

A portfolio.hu nemrégiben összegyűjtötte a jelentősebb nagyvárosok bűnözési statisztikáit. A listán pozitív szempontból áll már a dobogón Nyíregyháza a 2018 első felében, 1000 főre jutó kiemelt bûncselekmények számában. Csak Szeged és Debrecen van ez alapján némileg kedvezőbb helyzetben nálunk, s a portál megjegyzi: Budapesten kívül Győr az egyetlen magyar nagyváros, ahol a népességszám által indokoltnál sokkal több bűncselekmény történt. (Itt az adat 9,73, míg Nyíregyházán ugyanez 5,42.) Az „indokolt” szó alatt azt kell érteni, hogy amennyiben a népesség kizárólagos függvényében nézzük a bûncselekmények számát, akkor a tényleges adatok magasabbak voltak, mint amit a népesség-bűncselekmény grafikon trendvonala alapján várni lehetne. Emellett a portfolio.hu megjegyzi: Budapest egyes kerületeiben sokkal rosszabb a helyzet, mint a nyugat-dunántúli régió központjában.