Csillagok a VMKK-ban

Telt ház fogadta a Karinthy Színház művészeit a Váci Mihály Kulturális Központ hangversenytermében a Lehozzuk önnek a csillagokat elnevezésű színházi és koncertsorozat nyitóelőadásán. Murray Schisgal Második nekifutás című, kétrészes vígjátékát hozták el Nyíregyházára Szilágyi Tibor, Kossuth-díjas színművész főszereplésével. Mint elmesélte, a sztori szerint egy idősödő férfi beleszeret egy lánya korú nőbe, elhagyja feleségét, majd az új partnerrel összeköltöznek. A korkülönbség miatt folyamatosan szánalmas, bohózati szituációkba keverednek, végül mindenki megtalálja az igazán hozzáillő párját.

 

HÉT ELŐADÁS ÁPRILISIG

 

A hét előadásos programsorozat havonta várja majd a közönséget a kulturális központban. Lázár István, a VMKK munkatársa elmondta, céljuk az volt, hogy egy valós nyíregyházi igényt elégítsenek ki, hiszen több százan utaznak a fővárosba, hogy megnézzenek egy-egy színvonalas előadást. Ezeket elhozzák a városba, így a közönségnek nem kell utaznia.

Novemberben a Turay Ida Színház vendégszerepel az örök klasszikussal, az Indul a bakterház című vígjátékkal, decemberben pedig Illényi Katica ad adventi koncertet. Januárban Molnár Ferenc Olympia című vígjátékával érkezik a Karinthy Színház, februárban a József Attila Színház mutatja be a Komámasszony hol a stukker című vígjátékot. Majd márciusban és áprilisban visszatér még a Karinthy társulata a Klotild néni, valamint a Szajré című bohózatokkal.

Szoboszlai Tibor