Csempészcigaretta és hamis rendszám

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányág Beregsurányi Határrendészeti Kirendeltségének járőrei 2014. december 2-án 20 óra 20 perc körüli időben Beregdaróc községben akartak ellenőrizni egy személygépkocsit. A jármű vezetője a rendőrök jelzését figyelmen kívül hagyva nagy sebességgel elhajtott. A kirendeltség szolgálatirányító parancsnokának koordinálásával a járőrök ellenőrző pontokat állítottak fel a lehetséges menekülési útvonalakon, így a gépkocsivezető kénytelen volt járművét Beregsurány és Tarpa között hátrahagyni. A területen elrejtőzni próbáló férfit a határrendészek Mondén, a kirendeltség személykereső kutyája segítségével és hőkamera alkalmazásával rövidesen elfogták. Az egyenruhások a hátrahagyott járműben 8990 doboz, összesen 7,2 millió forint értékű, valószínűleg csempészett cigarettát találtak, ezért azt az elfogott ukrán állampolgárral együtt átadták az eljárást folytató Nemzeti Adó és Vámhivatal munkatársainak. Az autón hamis magyar rendszám volt, amiért külön eljárás indul. A jármű átvizsgálásakor előkerült az eredeti ukrán hatósági jelzés is.