Családtámogatás – Újabb kedvezmények a koronavírus járvány időszakában
Fotó: Illusztráció

A gyesen, gyeden és cseden lévő anyák is igénybe vehetik a KRESZ- és a nyelvvizsga-díjak visszatérítésének lehetőségét. Ezt július elsejétől tehetik meg, közölte a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin azt hangsúlyozta, a járvány időszakában is megvédik a családtámogatásokat.

Az év első két hónapjában 1200-zal több gyermek született, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Ez kilencszázalékos növekedést jelent. A házasságkötések száma is jóval emelkedett, negyven éve nem házasodtak annyian, mint az elmúlt időszakban, erről Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár beszélt. A kormány következetes, családközpontú politikája a koronavírus-járvány időszakában sem változik.

Újabb kedvezmények

A 2010 óta folyamatosan bővülő családtámogatásokat a veszélyhelyzet idején is megőrzik, sőt a kialakult helyzetben könnyebbé teszik azok igénylését. Így például a babaváró támogatás igényléséhez elég a házaspár egyik tagjának bemenni a bankba, a veszélyhelyzet ideje alatt születő gyermek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni a támogatást.

„Továbbra is azon dolgozunk, hogy Magyarországon minél könnyebb, minél jobb legyen gyereket nevelni, családot alapítani, és gondolunk a családok jövőjére most is, amikor a koronavírus-járvány mindannyiunk életét befolyásolja, mindennapjainkat megnehezíti. Én öt pontban foglaltam össze, hogy a magyar családok érdekében milyen döntések születtek meg az elmúlt hetekben. Az első ilyen pont, hogy a családtámogatásokat megvédjük, a második, hogy továbbra is munkát adunk segély helyett, a harmadik, hogy segítünk átvészelni a veszélyhelyzetet, a negyedik, hogy támogatjuk a fiatalokat, az ötödik pedig, hogy az idősekre is gondolunk, gondoskodunk róluk” – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Az édesanyákat is segítik

Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévők is élhetnek a nyelvvizsga, a KRESZ-tanfolyam és a KRESZ vizsgadíjának visszatérítési lehetőségével. Ez több tízezer forintos spórolást jelent, ugyanis a jogosítvány megszerzéséhez szükséges díjakhoz 25-25 ezer forint, a nyelvvizsgadíjhoz pedig 40 ezer forint visszatérítést biztosít az állam. Ezek a kedvezmények mintegy 130 ezer embert érinthetnek. Novák Katalin a bejelentésnél kiemelte, a rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyermekeket nevelőknek a munkaerőpiacon. Újdonság az is, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel.