Csaknem 60 ezer gyereket várnak az Erzsébet-táborok

A tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében Novák Katalint idézve azt írta: valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó intézmény kapott a táborok szervezéséhez kormányzati támogatást.

Az államtitkár hozzátette:

A lakóhelyhez közeli, hétköznaponként 8 órától 16 óráig tartó napközi Erzsébet-táborok az érintett családoknak jelképes összegbe, napi 100 forintba kerülnek.

A napközikre a szervezést koordináló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványon keresztül pályázhattak az intézmények.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszél a Napközi Erzsébet-táborban az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában 2018. július 11-én (MTI/Illyés Tibor)

Az államtitkárság közölte:

Anapközi Erzsébet-táborokra iskolák, családsegítő szolgálatok és központok, valamint kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények jelentkezhettek minimum 20, maximum 150 tagú, 6-14 év közötti gyermekcsoportokkal.

A napközi táborok kiemelt célja, hogy érdemi nyári időtöltést kínáljanak a gyermekeknek lakóhelyükhöz közel. A táborok programjait a jelentkező intézmények állítják össze a helyi igények figyelembevételével, az alapítvány szakmai felügyeletével. A programok buszos kirándulással egészülnek ki.

Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három turnuson keresztül csaknem 200 helyi és környékbeli gyermek vakációjához járult hozzá a pedagógusok által megszervezett programokkal. A gyermekek a napközi tábor ideje alatt népi hagyományokkal ismerkedhettek meg, sport- és kézműves foglalkozásokon vehettek részt, valamint a környék látványosságait is lehetőségük nyílt megismerni.

Kitértek arra is:

A napközik mellett ottalvós táborokban is vakációzhatnak a gyermekek. Idén 11 héten át csaknem 30 ezer táborozó nyaralhat a Balatonnál, a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban, továbbá már Erdélyben, az ivói Erzsébet-táborban is kikapcsolódhatnak a diákok.

A speciális ellátást igénylő, betegséggel élő gyermekek kikapcsolódását a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok biztosítják Zalaszabaron és Tihanyban.


Forrás: hirado.hu