Csaknem 18 ezer lakás épült tavaly hazánkban, jóval több mint egy évvel korábban

Országos szinten 17 681 új lakás épült tavaly, 3292-vel, azaz 22,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 36 729 volt, 3,4 százalékkal kevesebb, mint 2017-ben – derül ki a KSH adataiból.

Nyíregyházán is egyre több az építkezés – tájékoztatott az építésügyi osztályvezető.

Éva Péter elmondta:

Jelenleg is mintegy 150 lakásegység építési engedélyezése van folyamatban.

Az építésügyi osztályvezető hozzátette, a belvárosban jellemzően kisebb, 10-20 lakásos társasházak épülnek, a városszélekhez közelebbi, lakóparkos részeken pedig nagyobb, akár 50-60 lakóegységes tömbök épülnek.

Hangsúlyozta:

Tavaly 249 lakásegységre adtunk építési engedélyt. Az egy és kétlakásos, úgynevezett egyszerű bejelentéssel épülő lakások száma is 300 feletti. Ebben az eljárásban csak elektronikus naplót kell nyitni és 15 napon belül elkezdhetik az építést.

2015-ben indították el az otthonteremtési programot, amelynek kiemelt eleme a családi otthonteremtési kedvezmény, a CSOK. Eddig mintegy 95 ezer családot segített a kedvezmény, amely jelentős hatással volt és van az ingatlanpiacra.

A KSH adataiból az is kiderül, tavaly a használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 négyzetméterrel 99 négyzetméterre csökkent az előző évhez képest.


Dér Vivien

Fotó: Illusztráció