COVID-helyzet az iskolákban – Legalább 41 tanuló és 18 dolgozó fertőzött
Fotó: Illusztráció

Legalább 41 gyermek és 18 dolgozó igazoltan koronavírusos a nyíregyházi iskolákban, valamint 10 óvodai dolgozónak lett pozitív a tesztje az elmúlt napokban, hetekben. Országos szinten csütörtökön 2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel már több mint 52 ezer főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ennyi új eset egy nap leforgása alatt még soha nem volt, mióta megjelent a vírus Magyarországon.

Háromnapos rendkívüli szünetet rendeltek el a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában a múlt héten, erre azért volt szükség, mert akkor még csak egy pedagógus volt igazoltan koronavírusos. Ez a tanár azonban sok osztályban tanít, így a rövid szünettel próbálták megakadályozni az intézményben a COVID terjedését. A három nap alatt fertőtlenítették az egész iskolát.

„Előírtuk a kötelező maszkhasználatot most már a tanteremben is. 1-2 szülő jelezte, hogy az ő gyereke asztmás, ezért nekik nem kötelező. A testnevelésórákat a szabadban tartjuk, megengedjük, hogy mehetnek egy nagy sétára, például az udvaron több osztály is elfér, meg tudják osztani a területet, lehet ott tartani a testnevelésórájukat” – mondta dr. Pappné Petrasevits Anasztázia, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola igazgatója.

Az intézményben több tanórát is a szabad levegőn tartanak, illetve az ebédeltetéshez is kialakítottak egy új rendet, hogy elkerüljék a zsúfoltságot. Négy gyerek lett COVID-os a görögkatolikus általános iskolában és egy osztály van karanténban, valamint most már több pedagógus is fertőzött.

Online elérhető adatok

Szeptember közepétől teszik közzé az intézmények weboldalaikon vagy a közösségi oldalon, hogy hány fertőzött tanár és diák van az iskolákban. Bő egy hónappal ezelőtt még csak elvétve találtunk ilyen menüpontokat, október 22-én viszont már alig találni olyan intézményt a Nyíregyházi Tankerületi Központ iskolái között, ahol ne lehetne ezeket az adatokat online is elérni.

COVID-helyzet

Az elmúlt hetekben több iskola több osztályában is rendkívüli szünetet vagy digitális oktatást rendelt el az operatív törzs, ilyen volt például a Móricz Zsigmond, a Móra Ferenc és az Apáczai Csere János Általános Iskola. Az Aranyban egy tanuló és két dolgozó igazoltan fertőzött, de karanténban van további kilenc diák és két dolgozó. Októberben itt is több osztály ideiglenesen digitális oktatásra váltott. A Krúdyban is van három, a Művészetiben pedig kettő koronavírusos tanuló. A Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban 56 gyermek van karanténban az október 20-ai adatok alapján, itt az operatív törzs még szeptember végén visszavonásig elrendelte a 12/a osztály digitális oktatását. A Zrínyiben jelenleg nincs fertőzött diák, sem dolgozó, négy tanuló van karanténban.

Bezárt intézmények

Az evangélikus Kossuth Lajos gimnáziumban négy tanuló és két dolgozó COVID-os, az iskolát lezárták és majd csak november harmadikán nyit ki újra. A Jókaiban a járványügyi védekezés érdekében az őszi szünet előtti két munkanapon, október 21-22-ére tanítás nélküli munkanapot rendeltek el, így meghosszabbították a most kezdődő őszi szünetet.

Vírusmentes iskolák

A tankerülethez tartozó iskolák közül az internetes adatok alapján jó pár intézményben egyáltalán nincs jelen a vírus, ilyen például a nagykállói, a kálmánházi, az apagyi, a bökönyi, a buji, a gávavencsellői, az ibrányi iskola és annak a tagintézményei. A Balkányi Szabolcs Vezér Általános Iskolában van egy fertőzött dolgozó, valamint két osztály karanténban. A Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium és Óvodában 11 gyermek és két dolgozó igazoltan fertőzött.

Szakképzési centrum

A Nyíregyházi Szakképzési Centrum intézményeiben összesen hat oktató és tíz tanuló koronavírus-fertőzött. Hatósági karanténban összesen 64 tanuló és oktató van, digitális oktatásban pedig 62-en vesznek részt az intézményekből. A Bánkiban van a legtöbb COVID-os diák és pedagógus, összesen 3 tanuló és 2 oktató.

Koronavírus az óvodákban

Az óvodákban is megjelent egy-két helyen a koronavírus. Az Eszterlánc Északi Óvoda Kerekerdő Tagintézményében hat dolgozó mutatott COVID-gyanús tüneteket, ők azóta otthon tartózkodnak. A Gyöngyszem tagintézményben egy ilyen dolgozó van, további kettő azonban igazoltan fertőzött. A Búzaszem Nyugati Óvoda Benczúr téri tagintézményében, a Gyermekek Háza Déli Óvodában, illetve utóbbi felsősimai intézményében is 1-1 dolgozó fertőzött, a Tündérkert Keleti Óvodában a Kert közben 3 dolgozó, a Kikelet és az Élet utcai tagintézményekben további 1-1 dolgozó COVID-os. Összességében elmondható, hogy legalább 41 gyermek és 18 dolgozó igazoltan koronavírusos a nyíregyházi iskolákban, valamint 10 óvodai dolgozónak lett pozitív a tesztje az elmúlt napokban, hetekben.

Rekord adatok csütörtökön

Országos szinten csütörtökön 2032 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel már több mint 52 ezer főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ennyi új eset egy nap leforgása alatt még soha nem volt, mióta megjelent a vírus Magyarországon. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében az október 22-ei adatok szerint 2698 fertőzött személy van. Az operatív törzs csütörtöki tájékoztatása szerint az ágyak 47 százaléka üres a kórházakban és műtéteket sem kell elhalasztani. Gulyás Gergely arról is beszélt, senkinek nem ajánlják, hogy külföldre menjen síelni, az elmúlt napokban pedig Müller Cecília kérte a lakosságot, hogy kerüljék a tömegrendezvényeket. A kormány elkötelezett, hogy az iskolák normálisan működjenek és az őszi szünet után is hagyományos módon folytatódjon az oktatás.