Civilek támogatása

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Civil Információs Centrum Közösségépítés és fejlesztés a civil szervezeteknél 2017-ben címmel rendezett fórumot a megyeházán. A jövő évi változásokról, a pályázati lehetőségekről, valamint a feladatokról Fülöp Attila, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár tartott tájékoztatót. Mint elmondta, hazánkban közel 60 ezer civil szervezet van, a Nemzeti Együttműködési Alap most a működésük finanszírozásához írt ki egy pályázatot, melyen 100 ezer és 3 millió forint közötti támogatást nyerhetnek el.

További képekért kattintson a fotóra!

A civil szektor kérésére az országgyűlés módosította azt a jogszabályt, amely korábban körülményessé tette a szervezetek nyilvántartásba vételét, illetve a módosítások bejegyzését. Ezzel a jövő évben egyszerűsödik és olcsóbbá is válik a bírósági adminisztráció is.

 

FONTOS PARTNEREIK AZ ÖNKORMÁNYZATOKNAK

 

A civil fórumon részt vett Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke is, aki hangsúlyozta, a civil szervezetek fontos partnerei a települési önkormányzatoknak, hiszen számos feladatot el tudnak látni, közelebb vannak az emberekhez, tehát fontos a partnerség.

A fórumon elhangzott, az elmúlt időszakban folyamatosan nőtt a civil szektor állami támogatása. Míg ez az összeg 2010-ben 144 milliárd forint volt, 2015-re elérte a 202 milliárd forintot.

Szoboszlai Tibor

(Fotó: Szarka Lajos)