Civil aktualitások – Sűrű lesz a február
fotó: illusztráció

A civil szervezetekhez köthető aktualitásokról tartott sajtótájékoztatót szerdán Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára. A február fontos hónap ebben a szektorban, 10-én átadják a vármegyei civil díjakat, majd 3 helyszínen 3 időpontban szervezik meg a civil véradást, és közeledik a Nemzeti Együttműködési Alap elektori választása is.

Örömhírrel indult a Hierotheosz Egyesület által működtetett vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ sajtótájékoztatója. Idén három, a térségért tevékenykedő személy veheti át a vármegyei civil díjakat február 10-én, név szerint Csoma Enikő, Rózsa Zoltán és Dobsa István.

„A Civil Közösségi Szolgáltató Központ már évek óta hagyományteremtő szándékkal civil díjat ad, két vármegyebeli és egy határon túli személynek, akiknek a munkáját szeretnénk megköszönni. A közösségért végzett munka, a civil szervezetnek a jelentősége, olyan személyek vannak ebben, aki fiatalok körül, gyermekek körül önkéntesként végez nagyon sok versenyt, olyan személy van benne, aki népzeneoktatásban végez nagyon fontos munkát a citerazene átadásával a gyerekek között, és van olyan személy köztük, egy kárpátaljai ifjúsági vezető, aki mindig a kárpátaljai fiatalok körében – akik most nagyon nehéz helyzetben vannak – dolgozik, munkálkodik” – nyilatkozta Kiss András, a Hierotheosz Egyesület főtitkára.

A díjak felhívják a figyelmet a közösség és a közösségért végzett cselekedetek erejére. Ezt a célt szolgálja a X. Civil véradás, mely szintén fontos napirendi téma volt. Február 20-án Kisvárdán, 21-én Nyíregyházán, 22-én Mátészalkán adhatnak egy csepp reményt a rászorulóknak a civilek. Ez év első negyedének egyik kiemelkedő eseménye lesz az NEA elektori választás, mely aktivitásra ösztönzi a civil szervezeteket, akik delegáltjai – elektorai – megválaszthatják, kik dönthetnek az ő ügyeikben.

„Az elektorok azok a személyek, akiket a civil szervezetek delegáltak. Csak civil szervezetek szavazhatnak ezen a választáson. Egy civil szervezeti delegált egy tanács 3 tagjára szavazhat és egy kollégium 3 tagjára szavazhat. Február 26. és március 6. között levélben – hogyha így kérték a regisztráció során – szavazhatnak, vagy személyesen március 4–8. között. Nyíregyházán 2 nap lesz rá lehetőség, Mátészalkán, Kisvárdán, Vásárosnaményban és Máriapócson pedig egy-egy nap” – hangsúlyozta Kiss András.

Vármegyénkben nagy az érdeklődés a civil szervezetek részéről, akik levélszavazást és személyes részvételi szavazást is bonyolíthatnak. Az elektori választásról szóló miniszteri hirdetmény várhatóan február 23-án jelenik meg. A vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ tevékenységéről, eseményeiről információk bővebben a szabolcs-cic.hu oldalon találhatók.