Címvédés - KUPAGYŐZTES A FATUM NYÍREGYHÁZA!!!

 Érden rendezték a női röplabda Magyar Kupa döntőjét. A tavalyi évhez hasonlóan a Fatum Nyíregyháza és a Békéscsaba csapott össze az aranyéremért, a mieink célja pedig a tavaly megszerzett cím megvédése volt. Az első játszma sokáig szoros volt, de 7-7 után átvette a vezetést a Nyíregyháza, és folyamatosan növelte a különbséget. 16-10 után ugyan felzárkózott a BRSE, de végül nyerte a szettet a Fatum. 

A második felvonás elején a Nyíregyháza szerzett minimális előnyt, 14-10 után végig irányította a játszmát a csapat. Dani Brisebois és Tatjana Matic remekül támadott, a centerek jól blokkoltak, Genesis Francesco pedig többször átejtette a csabaiakat. Nyerte ezt a szettet is a Fatum, és 2-0-ra vezetett. 

A harmadik játszma eleje nyírségi örömjátékot hozott, és nagy volt ekkor a Nyíregyháza fölénye. A szett derekán viszont közelebb került a Békéscsaba, és 22-18-nál a videóbíróra is szükség volt egy döntésnél, ami a csabaiaknak kedvezett. Végül mégis a Fatum jutott meccslabdához, és Tatjana Matic a másodikat értékesítette, így a csapat 3-0-ra nyert és ismét KUPAGYŐZTES! 

A kupadöntő legjobb nyíregyházi játékosa Tóth Fruzsina, a finálé legjobb játékosa a 16 pontot szerző Dani Brisebois lett! 

K&H Magyar Kupa, női döntő:

Fatum-Nyíregyháza – Swietelsky-Békéscsaba 3:0 (21, 22, 23)

Érd, 2000 néző. V: Tillmann, Adler.

FATUM: Matic 7, Kalicanin 6, Varga E. 13, Brisebois 16, White 6, G. Francesco 6. Csere: Tóth F. (liberó), Szabó L. Vezetőedző: Hollósy László.

BRSE: Ivanovic 3, Sz. Medic 4, Tálas, Bokan 13, Bodovics 8, Perovic 16. Csere: Molcsányi, Szpin (liberók), Fábián, Mlinar 6, Bodnár 3, Glemboczki. Vezetőedző: Bogdan Paul.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 1:4, 4:5, 10:7, 17:11, 19:16, 24:17. II. játszma: 3:2, 7:3, 8:7, 14:9, 15:14, 18:15, 19:17, 22:18, 23:22, 24:22. III. játszma: 4:4, 9:5, 12:6, 18:15, 21:16, 23:22.

Varga Eliza játékos, Fatum Nyíregyháza: - Nagyon szeretek a Békéscsaba ellen játszni, fekszik nekünk a játékuk, és szeretem az ilyen feszült meccseket. Alig vártam már a találkozót, és úgy teljesítettünk ahogy vártam. Egységesek voltunk ma, minden labdáért nagyot küzdöttünk. 

Hollósy László vezetőedző, Fatum Nyíregyháza : - Arra álmaimban sem gondoltam, hogy 3-0-ra, szettveszteség nélkül megverjük a Békéscsabát. Hihetetlen érzelmek kavarognak bennem, mert egy erős BRSE-t tudtunk legyőzni.  Nagyon boldog vagyok, ezt most megünnepeljük, majd készülünk tovább. Igazi csapatmunka, a stáb munkája van a siker mögött. Igyekeztünk váratlant húzni, elforgattuk a csapatot, és kollégám is azonnal reagált. De hiába találkoztunk más emberekkel mint amire készültünk, meg tudták oldani a játékosok a feladatot. Emelem kalapom a lányok, a csapat előtt.   

Dankó László 

Fotó:hunvolley.hu