Cigarettacsempész-hálózatot számoltak fel Szabolcs-Szatmár-Beregben

Cigarettacsempész-hálózatot számoltak fel Szabolcs-Szatmár-Beregben

Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei cigarettacsempész- és orgazdahálózat, amelyet most számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte a hatóság sajtóreferense csütörtökön az MTI-vel. 

Simon Béla elmondta: a bűnbandákhoz egymillió doboz dohányáru behozatala köthető. A szervezet orgazdái az adózatlan ukrán cigarettát fedőáru, elsősorban polisztirol szigetelőanyag között szállították. Negyvenegy pénzügyi nyomozó és pénzügyőr tizenhat helyszínen tartott házkutatást. Csempészeket, szállítókat, orgazdákat, valamint a bűnbanda vezetőit is sikerült elfogni. Tizenegy embert gyanúsítottként hallgattak ki, közülük nyolcan letartóztatásban vannak. Az akcióban a nyomozók cigarettát, adó-vevő készülékeket, gépjárműveket és készpénzt is lefoglaltak – ismertette a sajtóreferens. Az ügyben bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és orgazdaság miatt indított nyomozást a NAV. 

 

Forrás: hirado.hu